NATO-csúcs Pozsonyban: lélek se be, se ki

Pozsony |

<p>Az Észak-atlanti Szövetség (NATO) védelmi miniszterei holnap és pénteken Pozsonyban üléseznek, az informális megbeszélést Anders Fogh Rasmussen új NATO-főtitkár vezeti. Ezért komoly biztonsági intézkedéseket foganatosítanak a fővárosban, a legnagyobb tumultusra csütörtökön délelőtt és pénteken délután kell számítani, amikor a delegációkat a reptérről a városba, illetve visszaszállítják.</p>

Rasmussen már ma este megérkezik Pozsonyba, a NATO-csúcs előtt Miroslav Lajčák külügyminiszterrel, Robert Fico kormányfővel és Pavol Paška házelnökkel is találkozik.

Szigorúan ellenőrzött utcák
Péntekenként a D1-es autópálya rendszeresen eldugul, s ez rendszerint az egész város közlekedésére hatással van. Most a megszokottnál is nagyobb dugókra kell számítani. „A sofőröknek azt ajánljuk, hogy a várost pénteken délelőtt, vagy csak este hét-nyolc óra után hagyják el” – szögezte le Tatiana Kurucová pozsonyi kerületi rendőrszóvivő. Tájékoztatása szerint a kongresszusnak otthont adó Incheba kiállítóközpont környékén kívül a belvárosban is a megszokottnál több rendőrre és útlezárásra kell számítani, a delegációk és újságírók többségét ugyanis az óvárosi szállodákban szállásolják el.

Lezárják a légteret
A hatóságok az ország légterét is lezárják, Pozsony felett csak katonai gépek és a rendőrség helikopterei körözhetnek. Civil gépek ugyan leszállhatnak a pozsonyi Štefánik reptéren, de nem repülhetnek el a város felett, a légikikötőt csak úgy közelíthetik meg, hogy nagy ívben megkerülik a fővárost – mozgásukat a hadsereg figyeli. A delegációk érkezése és távozása idején a civil járatok elől lezárják a reptér egyik kifutóját.

A korlátozások még a gyalogosokat is érintik, az Inchebát ugyanis csak engedéllyel lehet megközelíteni gyalogszerrel is – a központ környéke múlt hét óta megfigyelés alatt áll. Az ülés idején a speciális egységek az Aupark bevásárlóközponthoz tartozó irodaházak tetejéről is figyelni fogják a környéket.

Épület az épületben
A főváros legnagyobb kiállítóközpontja nem teljesíti a szükséges biztonsági feltételeket, ezért lapértesülések szerint legnagyobb csarnokában egy külön csarnokot építettek fel a találkozóra. A védelmi minisztérium szerint ugyan a pozsonyi vár biztonsági szempontból jobb lett volna, viszont ennyi ember befogadására alkalmatlan. Mivel a városban nincs más kongresszusi központ, az Inchebát kellett átalakítani.

Jaroslav Baška védelmi miniszter bízik benne, hogy a találkozó nagyobb mértékben nem zavarja meg a város lakóinak életét, holott méreteiben sokkal nagyobb, mint a 2005-ös pozsonyi Bush-Putyin találkozó, amikor az egész belvárost lezárták. Akkor más országok biztonsági szolgálatának tagjai is Pozsonyban voltak, a mostani NATO-találkozót teljes mértékben a szlovák védelmi tárca szervezi. „Körülbelül kétezer ember kétéves munkájának eredménye ez a két nap” – nyilatkozta Baška.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?