Napirendre tűzi az EP petíciós bizottsága a felvidéki magyar állampolgárok jogfosztásának ügyét

Pozsony |

<p>Napirendre tűzi az Európai Parlament (EP) petíciós bizottsága a szlovák állampolgárságuktól megfosztott felvidéki magyar állampolgárok ügyével foglalkozó beadványt, amelyet Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnöke és Gubík László, az egyik jogfosztott ősszel nyújtott be a bizottsághoz - közölte az MTI-vel Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke csütörtökön.</p>

A beadványt az EP petíciós bizottsága már januárban befogadta, azaz kivizsgálandónak ítélte, a panasszal azonban csak azt követően foglalkozhatnak, miután azt az Európai Bizottság (EB) is véleményezte. Most, az EB véleményezését követően már érdemben is foglalkozik a petíciós beadvánnyal a bizottság, ülése május 27-én lesz.

Lomnici Zoltán és Berényi József üdvözölte, hogy a bizottság  hamarosan a beadvány tartalmi részét is véleményezi, és ezzel belátható közelségbe került az időpont, amikor az ügyet az EP napirendjére tűzheti.    Berényi József a petíciós beadvány kapcsán leszögezte: reméli sikerül nagy nemzeti összefogást kialakítani az ügyben. "Pártállásra való tekintet nélkül, levélben fogom megszólítani a magyar európai parlamenti képviselőket, hogy támogassák az ügyet" - mondta a felvidéki magyar párt elnöke. Hozzátette: maga is részt kíván venni az ülésen, és örülne annak, ha azon Bugár Béla, a Most-Híd szlovák-magyar párt elnöke is részt venne, mivel ott kinyilvánítandó véleménye segíthetne abban, hogy az MKP támogassa a Most-Híd pártnak az Európai Néppárthoz való csatlakozását. "Azt csak akkor tudjuk támogatni, ha Bugárék Brüsszelben felvállalják a magyar ügyek képviseletét" - szögezte le.    Az ügy várható kimenetelét illető kérdésre válaszolva Berényi hangsúlyozta, hogy amennyiben Európa komolyan veszi saját értékrendjét, meg kell szüntetnie a magyar állampolgárságot felvett szlovákiai magyarok jogfosztását.    Lomnici Zoltán a fejlemények kapcsán az MTI-nek elmondta: örömmel tölti el, hogy az általa szerkesztett petíciót az EP napirendre tűzi a véleményezést követően. Rámutatott: már a petícióban összegezte a jogsértéseket és azokat az európai uniós normákat is, amelyeket Szlovákiában megsértettek, és ezeket az érveket az ülés során megint ismertetni fogja. "Most, amennyiben nem alkalmaznak kettős mércét Magyarországgal szemben, van esély arra, hogy Szlovákiát a jogsértések megszüntetésére rákényszerítsék" - jegyezte meg. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?