Nagyszalóki telekbotrány – vádemelési javaslat a törvényszéki szakértő ellen

Pozsony |

<p>Vádemelési javaslatot tett a rendőrség a nagyszalóki (Veľký Slavkov) telekbotrányban érintett törvényszéki szakértő, Milan Polončák ellen, amiért állítólag 60 millió euró kárt okozott a Nemzeti Vagyonalapnak - írja szerdai számában a Sme.</p>

Michal Slivka, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a napilapnak azt nyilatkozta, hogy a szakértő tudatosan helytelen szakvéleményt nyújtott be, amely alapján a bíróság a ciprusi székhelyű Ermanno Trade and Invest Limited cégnek javára döntött a telek ügyében. A szakvélemény tartalmi, formális és módszertani szempontból is teljesen helytelen volt - közölte Slivka. Mivel ilyen okirat kiállítása bűncselekmény, Polončák akár négytől tíz évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhető.

A Sme megpróbált kapcsolatba lépni a 80 éves szakértővel, aki előbb azt állította, hogy téves a hívás, később pedig már nem vette a mobiltelefonját. Kassai székhelyű Audit Pol cégében azonban a napilapnak megerősítették, hogy a hívott telefonszám az övé.

Polončák ellen 2010 áprilisában tett feljelentést a Nemzeti Vagyonalap. Ugyanazon év tavaszán ugyanis a Poprádi Járásbíróság az ő szakvéleménye alapján 60 millió euró kártérítés kifizetését rendelte el a ciprusi cégnek, amiért magas-tátrai telekügylete meghiúsult.

A telken üdülőközpont épült volna kaszinóval. Robert Fico első kormánya idején a vagyonalapba a HZDS által jelölt Branislav Bríza révén végrehajtott kétes restitúcióval majdnem a GVM cég szerezte meg, de az ügyészség leállította a telekügyletet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?