Nagyobb pályázati keret a magyaroknak

Pozsony |

<p>Sikerült megemelni a magyar kisebbség idei kulturális pályázati keretét. A kormányhivatal kisebbségi bizottsága kedden hosszas, estébe nyúló vita után második nekifutásra hagyta jóvá a 4,25 milliós keret felosztását.</p>

 

Ennek értelmében a magyarok 130 ezer euróval, a romák pedig 12 ezerrel többre pályázhatnak, mint tavaly. A javaslatot leginkább a „kis” kisebbségek képviselői igyekeztek megtorpedózni, az ő esetükben ugyanis csökkenéssel számolt az új szétírás. A lengyelek aztjavasolták, hogy az eredeti felosztásról már ne is szavazzanak, és új elképzeléssel álltak elő a csehek és a németek is. Ezeket viszont nem fogadta el a testület, tájékoztatta lapunkat Bukovszky László, a kormányhivatal kisebbségpolitikai főosztályának vezetője.  Végül Mézes Rudolf, az egyik magyar bizottsági tag másodszor is szavazásra javasolta az eredeti felosztást „Ezt aztán 15:8 arányban sikerült jóváhagyni” – tette hozzá Bukovszky. A lengyelek és a csehek mellett leginkább az ukránok és a szerbek képviselői tiltakoztak a jóváhagyott pénzfelosztás ellen, tudtuk meg Zsille Bélától,az öt magyar bizottsági tag egyikétől.  További részletek az Új Szó csütörtöki nyomtatott kiadásában!
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?