Nagymegyer a legkevésbé átlátható város

Pozsony |

<p>A Transparency International Slovensko (TIS) idei, immár negyedik felméréséből kiderül, hogy a közép-szlovákiai önkormányzatok átláthatóbbak, és jobb eredményeket értek el a jobboldali vezetésű települések. Varannó, Turócszentmárton és Rozsnyó az ország legátláthatóbb települései, a legutolsó, vagyis a századik helyen Nagymegyer városa végzett. A déli települések a lista második felében helyezkednek el.&nbsp;</p>

Már negyedik alkalommal állította össze az átlátható önkormányzatok 100-as listáját a Transparency Internbational Slovensko (TIS). A felmérésben nem a korrupció mértékét vizsgálták, hanem azt, hogy az önkormányzatok mennyire engednek betekintést a település működésébe, hogyan állítják fel saját szabályaikat, és milyen mértékben tájékoztatják a lakosságot. „Az, hogy egy önkormányzat jó helyezést ért el az átláthatósági listán, nem jelenti azt, hogy ott nincs lehetőség a korrupcióra” – hangsúlyozta Martin Piško, a TIS munkatársa. Gabriel Šipos, a TIS igazgatója rámutatott, hogy a 2014-es eredményekhez képest az önkormányzatok kétharmada lett nyitottabb és átláthatóbb. Az élbolyba tartozó önkormányzatok 79, illetve 76%-os eredményt értek el. A felmérésből az is kiderül, hogy a jobboldali és a független vezetésű települések átlag 59, illetve 52%-os eredményt értek el. A leggyengébben az MKP-s, a koalícióban indult polgármesterek és a smeres vezetésű önkormányzatok teljesítettek, ők az 50%-ot sem értek el.

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"256334","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"812","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"490"}}]]

Néhány önkormányzat komolyan veszi a TIS felmérését, hiszen az idei első helyezett négy éve a 99. helyen állt. Bár Rozsnyó megőrizte korábbi harmadik helyét, eredménye mégis figyelemreméltó, mert – lakosainak számát tekintve – saját kategóriájában 75%-os eredménye kiemelkedő. Azok a települések, melyek lakosainak száma nem éri el a 20 ezret, átlag 48%-on állnak. Dionyz Kemény, Rozsnyó alpolgármestere szerint az eredmény jórészt annak köszönhető, hogy megújult a város honlapja, a lakosok könnyebben jutnak hozzá az információkhoz. „Több dokumentumot hozunk nyilvánosságra, mint amennyit a törvény előír” – mondta lapunknak Kemény. Állítja, mindez nem jelent többletköltséget a városnak. Idén Kisszeben és Érsekújvár ugrott a legnagyobbat, előbbi 2014-ben a 100-ik, idén viszont a 13-ik helyen végzett. Érsekújvár a 86. helyről a 34-re tornázta fel magát. Korábbi eredményéhez képest óriásit zuhant Gúta, a 36-ról a 88. helyre esett vissza. A legrosszabb eredményt idén Nagymegyer produkálta, a négy évvel korábbi 82. helyről az idei 27%-os eredményével a 100-ra esett vissza. A déli települések a 100-as lista második felében, annak is a végén tanyáznak.  Az első ötvenben mindössze 9 magyar lakta település van. Nagymegyer mellett a lista végén kullog Nagykürtös, Nagykapos, Somorja, Rimaszombat, Párkány és Tőketerebes is.

Százból hat polgármester hozta nyilvánosságra a vagyonbevallását

A felmérésében 11 területet, köztük egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az önkormányzatok mennyire engednek betekintést személyzeti politikájukba, a támogatások elosztásába és az önkormányzati vállalatok működésébe, valamint mennyire nyomon követhető az önkormányzatok vagyonának bérbeadása és eladása. A TIS szerint emelkedik azoknak az önkormányzatoknak a száma, melyek honlapjukon közzé teszik az önkormányzati ülésekről készült hang- és videofelvételeket. Százból 62 önkormányzatnál van lehetőség az elektronikus ügyintézésre, melyet bejelentésétől lezárásáig nyomon lehet követni. Negatívumként értékeli viszont, hogy az önkormányzatoknak csak a harmada hirdet automatikusan versenypályázatot egy-egy megüresedett munkahelyre. Tízből kilenc település az elmúlt két év alatt egyetlen egyszer sem vette igénybe az elektronikus aukciót, ha az önkormányzat vagyonát akarta eladni. Száz polgármester közül mindössze hat hozta nyilvánosságra a város weboldalán saját vagyonbevallását. Hiányosságnak tartja a TIS azt is, hogy az önkormányzatok 90%-a nem tájékoztatja a lakosságot az óvodai férőhelyek odaítéléséről. A TIS szerint jelentősen növelné az átláthatóságot és a nyilvános ellenőrzést, ha az önkormányzatok nyilvánosságra hoznák főellenőreik jelentéseit, vizsgálatainak eredményeit, ha a lakosok automatikusan hozzászólhatnának a testületi ülések egyes pontjaihoz, ha nyilvánosságra hoznák az önkormányzatok bizottságai tanácskozásainak jegyzőkönyveit, a sikeres lakásigénylők listáját és a különböző versenypályázatok jegyzőkönyveit. A TIS szerint nagyban javítaná az önkormányzatok átláthatóságát az is, ha megfelelő módot találnának a korrupció bejelentésére. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?