Nagy az érdeklődés az új személyi iránt

Pozsony |

<p>Egy hét alatt több mint tízezer új, azonosító csippel ellátott személyazonossági igazolványt igényeltek a rendőrségen; körülbelül ötszázat már kiadtak. Az új okmányokat, melyek a tulajdonosuk elektronikus aláírását is tartalmazzák, minden bizonnyal a bankokban és biztosítókban való ügyintézés során használhatjuk majd legkorábban; a hivatalok lassabban állnak majd át az elektronikus ügyintézésre.</p>

Az új igazolvány elkerülhetetlen az elektronikus ügyintézéshez. Tartalmaz ugyanis egy csipet, amelyre az okmány tulajdonosának adatain kívül elektronikus aláírását is betáplálják, s ez a virtuális kézjegy ad lehetőséget arra, hogy ne kelljen különböző igazolások vagy akár cégalapítás miatt személyesen elmenni a hivatalokba. Minden otthonról, interneten keresztül is elintézhető lesz. Ennek egyik feltétele, hogy a hivatalok átálljanak az elektronikus ügyintézésre, de ez lassan megy. Robert Kaliňák belügyminiszter nem tudta megmondani, melyik hivatalban milyen ügyintézés lesz elsőként elérhető elektronikus formában.

A magánszféra megelőzi a hivatalokat

Míg az állami szféra döcögősen áll át az elektronikus rendszerre, a bankok és biztosítók már közölték, hogy amint megugrik az új személyazonossági okmányok tulajdonosainak száma, szolgáltatásaik jelentős részét átállítják elektronikusra. Becslések szerint két héten belül több mint százezer embernek lehet új igazolványa.

Hogyan működik mindez a gyakorlatban? Például a számlanyitáshoz nem kell elmenni a bankba, elég a honlapján kitölteni egy űrlapot, ezután beolvasni a személyazonossági adatokat. Ehhez egy speciális leolvasó berendezés szükséges, amit minden személyazonosságihoz ingyen adnak. Elég belerakni az igazolványt, s a rendszer másodpercek alatt leellenőrzi az adatokat, s létrehozza a számlát.

A bankokon kívül a biztosítók számára is érdekes lehet az elektronikus ügyintézés. Lucia Muthová, az Allianz szóvivője szerint az új személyazonosságinak köszönhetően egyszerűbb lesz az utasbiztosítás vagy a káresetek jelentése.

Ellenkezőleg, a távközlési vállalatok egyelőre nem látják értelmét az elektronikus ügyintézés bevezetésének. Ugyanis ha telefont vesznek interneten, azt úgyis kézbesíteni kell, a készülék átvétele során pedig aláírható a hűségszerződés.

Kényes adatok tárolása

Ahhoz, hogy a bankok hozzáférjenek a személyazonossági okmányokon található adatokhoz, az államnak pontosítania kell, milyen információk átvételére ad lehetőséget. „Még dolgozunk a részleteken” – olvasható a minisztérium állásfoglalásában. Egy biztos, amint a vállalkozók számára is elérhetővé teszik az adatokat, a minisztérium honlapján adatbázist vezetnek majd arról, ki, mikor és milyen információkat nézett meg egy adott személyazonosságin. Ezen információk felhasználását és gyűjtését a belügy törvénnyel akarja szabályozni. A gyakorlatban aztán az okmány tulajdonosának is hozzáférhetővé teszik ezeket az információkat, hogy leellenőrizze, ki kapott hozzáférést személyes adataihoz. Valószínűleg a rendőrség és a titkosszolgálat is megkapja ezeket az információkat a bűncselekmény kapcsán indított nyomozás során.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?