Naď: Tavasszal fogtuk el az extrémistát, akivel a Vár utcai gyilkos szimpatizált

Ha terítékre kerülne a választási időszak lerövidítése, akkor Jaroslav Naď lemondana a tárcavezetői tisztségéről, visszaülne a parlamentbe és az előrehozott választás ellen szavazna. A miniszter kijelentette, akár teljesen is kivonulhat a politikából. (TA

A védelmi miniszter elárulta, még tavasszal sikerült elfognia a katonai hírszerzésnek azt a szélsőséges nézeteket valló személyt, akivel a Vár utcai gyilkos is szimpatizált.

A katonai hírszerzés az FBI-jal és cseh partnerekkel együttműködve azonosított egy veszélyes extrémistát, aki az internetes környezetben a SlovakBro becenévre hallgatott, és a világ több országának célkeresztjében is állt

– írta Jaroslav Naď (OĽaNO) a Facebookon.

A nyomozók szerint a 22 éves szlovák férfi a közösségi oldalakon hagyta jóvá a „fehér terroristák” által elkövetett gyilkosságokat, tetteik megismétlésére buzdította őket, valamint fegyver- és robbanóanyag-készítési utasításokat tett közzé.

A Vár utcai gyilkos is írt róla a kiáltványában.

(denník n)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?