Naď szerint az őt ért vád mindössze bosszú

Jaroslav Naď
Pozsony |

Jaroslav Naď, az OĽaNO mozgalom politikusa szerint az ellene indított büntetőeljárás kezdettől fogva gyenge lábakon állt, és az csupán Ján Balciar, a katonai hírszerzés főnökének elhamarkodott bosszúja volt. Naď hétfőn vette át a titkos információk veszélyeztetése ügyében indított eljárás leállításáról szóló határozatot.

„Az ügyiratban szereplő bizonyítékokat látva meglepődtem, hogy egyáltalán meggyanúsítottak” – jelentette ki Naď. Az ellenzéki politikus szerint Balciar azért állt bosszút rajta, mert az OĽaNO több képviselőjével együtt felszólította őt, hogy mondjon le, amiért nem tudta tisztázni a vagyoni helyzetét.

Daniel Lipšic, Naď jogi képviselője üdvözölte a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) nyomozója és a felügyelő ügyész lépését. „A NAKA nyomozói ebben az esetben is professzionálisan jártak el, de a katonai hírszerzés vezetése megtévesztette őket, mivel olyan információkat bocsátott a rendelkezésükre, amelyek nem voltak összhangban a büntetőfeljelentéshez csatolt bizonyítékokkal és mellékletekkel” – mondta Lipšic.

„A koronatanú nem változtatta meg a vallomását. A kiegészítő kérdések után minden kétséget kizáróan egyértelművé vált, hogy Jaroslav Naďnak nem volt tudomása arról, hogy az általa feltett kérdésre adott válasz titkosított lehet” – fűzte hozzá az ügyvéd.

A rendőrség pénteken tájékoztatott a közösségi hálón arról, hogy leállította a Jaroslav Naď (OĽaNO) ellen indított büntetőeljárást. A rendőrség novemberben indított eljárást a politikus ellen titkosított információk veszélyeztetése ügyében. A politikust állítólag amiatt gyanúsították meg, mert kérdést tett fel egy nemzetbiztonsági közegben tevékenykedő illetőnek Szergej Szkripal volt orosz ügynök ügyével kapcsolatban. Választ a kérdésére nem kapott. A meggyanúsítását abszurdnak és alaptalannak nevezte.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?