Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter az állam és a társadalom megzsarolásának tartja az orvosok által jelzett tömeges felmondásokat. Ezt a szerdai kormányülés után mondta.
Naď az állam zsarolásának tartja az orvosok által jelzett tömeges felmondásokat
„Nem hiszem, hogy az energiaválság és az infláció által előidézett helyzetben van idő arra, hogy politikai érdekekből nyomást gyakoroljunk az egészségügyi ágazatra” – állapította meg.
Naď bírálta Peter Visolajskýt, az orvosszakszervezetek vezetőjét. Az előző kormányok idején szerinte nem tettek ilyen súlyos kijelentéseket. „2020-ig, mielőtt megjött a koronavírus-válság, az egészségügy száz százalékra tökéletes volt?” – tette fel a kérdést.
Ugyanakkor rámutatott: az orvosok béremeléséről szóló javaslat nagyobb, mint más csoportok esetében. Az egészségügyi személyzet szerinte a pandémia idején számos anyagi ösztönzést kapott.
Visolajskýt korábban már Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő is bírálta. A keddi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy nem lát okot az orvosok felmondására. A jelenlegi kormány szerinte átfogó egészségügyi reformokon dolgozik.
Az orvosszakszervezet vezetője erre úgy reagált, hogy a miniszterek lépéseit korábban is keményen kritizálták. Robert Fico (Smer) kormányai idején az orvosok négyszer adták be a felmondásaikat. Figyelmeztetett: az elhanyagolt egészségügy miatt szerinte jelenleg teljes kórházi osztályok szűnnek meg, mivel nincs elég orvos és nővér.
Visolajský a kormányhivatalban tartott augusztusi tárgyalás után azt mondta, nincs más lehetőség, mint a tömeges felmondás. Rámutatott, hogy a kormánynak még mindig nincs válasza az orvosszakszervezetek egyes követeléseire.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.