Naď: A parlamenti ülés kezdetéig meg kellene oldódnia a helyzetnek

Jaroslav Naď

A jövő hét elejére tervezett parlamenti ülésig meg kellene oldódniuk a kormánykoalíció további működésével kapcsolatos alapvető kérdéseknek – jelentette ki csütörtökön Jaroslav Naď (OĽANO) védelmi miniszter.

Naď szerint Igor Matovič (OĽANO) kormányfő azért nem mondott még le, mert nincs egyezség a távozó miniszterek posztjával kapcsolatban, és a kormányfőnek kell utolsóként lemondania. Ha nem sikerül megegyezni, a négyes koalíció helyett Naď hárompárti kormányt is elképzelhetőnek tart.

Néhány miniszter lemondását Naď „teljesen felesleges színielőadásnak” nevezte. Rámutatott, hogy Matovič már vasárnap (március 21.) kijelentette, lemond, miután mindenről megegyeztek, és ezzel az egész jelenlegi kormány befejezi. „Teljesen felesleges és egyúttal teátrális, hogy ők benyújtják a lemondásukat, néhány nappal azelőtt, hogy az egész kormány lemondana. Annál inkább színpadias az egész, hogy a lemondásuk utáni első mondat az, hogy holnap vissza akarnak térni a posztjukra” - mondta Naď.

A védelmi miniszter abban nem lát problémát, hogy Ivan Korčok és Branislav Gröhling visszatérjen a miniszteri székbe. „Sulík és Kolíková esete más, mivel ők kijelentették, hogy a továbbiakban nem tudnak együttműködni a kormányfővel. Ha nem tudnak együttműködni Igor Matovičcsal, akkor nem értem, milyen kormányba akarnak visszatérni, mert mi ragaszkodunk hozzá, hogy ő a kabinet tagja legyen” - jelentette ki a védelmi miniszter. Hozzátette, az OĽANO további elvárása, hogy lemond Jana Bittó Cigániková (SaS), a parlament egészségügyi bizottságának elnöke.

Matovič posztjáról még nincs döntés egy átalakított kormányban. „Még tárgyalunk, hogy új posztot hozunk-e létre vagy sem. Akinek ezzel gondja van, az mondja meg a tárgyalóasztalnál” - jegyezte meg Naď, hozzáfűzve: csak az SaS-nek van problémája azzal, hogy Matovič tagja legyen az átalakított kormánynak.

A Matovič-kormány válsága a Szputnyik V vakcina megvásárlása után tovább éleződött. Az SaS és a Za ľudí a kormány átalakítását és a kormányfő leváltását szorgalmazza. A liberálisok azt akarják, hogy Matovič semmilyen tisztséget ne töltsön be a kormányban. A miniszterelnök vasárnap (március 21.) bejelentette: bizonyos feltételekkel hajlandó lemondani, de a kormány tagja akar maradni. Az SaS miniszterei már lemondtak, Mária Kolíková szintén, és nem zárta ki a távozását Veronika Remišová miniszterelnök-helyettes (mindketten Za ľudí) sem.

Boris Kollár házelnök, a Sme rodina elnöke azt mondta, ha a jövő hét végéig nem sikerül megoldani a válságot, akkor előrehozott parlamenti választásra kerülhet sor. A koalíciós pártok ugyanakkor elutasítják az előrehozott választást. Zuzana Čaputová államfő lemondásra szólította fel a miniszterelnököt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?