Mutatjuk, milyen változásokat hoz hétfőtől a Covid-automata

koronavírus
Pozsony |

A kormány a múlt héten ismét szigorította a járványügyi óvintézkedéseket, ez pedig befolyásolja a Covid-automata működését is.

Az utóbbi hetekben a Covid-automata hetente frissülő regionális járványtérképe döntött arról, milyen szabályok vonatkoznak a tesztelésre, a természetlátogatásra és az iskolanyitásra. A bordó és piros régiók között például megengedett volt az utazás, ha a család természetlátogatás céljából hagyta el a járást, amelyben él. Az iskolanyitás a bordó járásokban a regionális közegészségügyi hivatal és a polgármester döntésén múlott, a piros járásokban pedig probléma nélkül kinyithattak az intézmények.

Ennek azonban egyelőre vége, mivel a kormány a romló járványhelyzet miatt elfogadta a járványügyi szakértők szigorításokkal kapcsolatos javaslatait.

Az új szabályok értelmében a természetlátogatás csakis az adott járáson belül lehetséges, besorolástól függetlenül (kivéve Pozsony és Kassa lakosait, előbbiek a teljes megyében utazhatnak, utóbbiak a városban, valamint a Kassa-környéki járásban). Az iskolákba pedig mostantól csak azon szülők gyermekei térhetnek vissza, akiknek a munkahelye nem teszi lehetővé, hogy otthonról dolgozzanak.

Ez azt jelenti, hogy a regionális járványtérkép mától csak a munkába járáshoz szükséges teszteredményekről dönt, és ez legalább két hétig így is marad. Továbbra is érvényes, hogy a fekete és a bordó járásokban kötelező magunkkal kell vinnünk egy 7 napnál nem régebbi negatív teszteredményt, ha dolgozni megyünk. A piros besorolású járásokban elegendő a 14 napnál nem régebbi tanúsítvány is. Utóbbi azonban mindössze 3 járást érint: a Késmárki, a Turdossini és a Mezőlaborci járást.

A járványhelyzet romlása abból is látszik, hogy a piros járások száma csökken (múlt héten még 6 ilyen járás volt), a fekete járások száma pedig fokozatosan nő. Az előző héten még 20 ilyen besorolású járást tartottak számon, hétfőtől azonban már harmincat.

járványtérkép
Érdekes

A járások besorolása március 8-tól

  • Fekete járások: Báni, Gyetvai, Alsókubini, Dunaszerdahelyi, Galántai, Galgóci, Homonnai, Illavai, Kassai (I.–IV.), Kassa-környéki, Turócszentmártoni, Vágújhelyi, Simonyi, Pöstényi, Vágbesztercei, Puhói, Nagyrőcei, Rimaszombati, Rozsnyói, Rózsahegyi, Vágsellyei, Trencséni, Nagyszombati, Stubnyafürdői, Zsarnócai, Garamszentkereszti, Zólyomi.
  • Piros járások: Késmárki, Turdossini, Mezőlaborci.
  • A többi járás bordó besorolást kapott.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?