Munkanélküliek - kettészakad az ország

Pozsony |

<p>Hamarosan az uniós átlag alá csökkenhet a hazai munkanélküliek aránya, dicsekedett szerdán Robert Fico miniszterelnök a munkaügyi hivatal áprilisi adatainak bemutatásakor.&nbsp;</p>

Az álláskeresők aránya ugyanis a márciusi 12,06-ról 11,68 százalékra csökkent. A kormányfő nem kockáztatott túlságosan sokat, mivel az uniós átlag jelenleg 11,3 százalék körül mozog, vagyis már egy áprilisi méretű újabb csökkenéssel elérhető az uniós szint. „Az előrejelzések, például a Szlovák Nemzeti Bank előrejelzései alapján jövőre már 11 százalék alá csökkenhet a munkanélküliek aránya” – jelentette ki Fico.

A munkanélküliség ugyan minden járásban csökkent, az ország mégis két részre szakadt. Az öt nyugati megyében a munkanélküliség 10 százalékos vagy ez alatti – Nyitra megyében 10,6, Nagyszombat megyében 7,7 – a három keleti megyében viszont még mindig 16 százalék körüli értékeket mutatnak ki. Csökkent ugyan az örökös sereghajtó Rimaszombati járásban is, 1,25 százalékponttal 28,4 százalékra esett vissza, de sok településen az embereknek még mindig 30–40%-a nem talál munkát magának. A Rozsnyói járásban lassan közelíti a 20 százalékos „álomhatárt”, de még az áprilisi közel 1 százalékpontos csökkenéssel is több hónapig tartana, amíg a jelenlegi 23,15-ről elérheti azt.

A Szlovák Nemzeti Bank pénzügyi részlegének elemzői szerint a következő negyedévben további csökkenésre lehet számítani, a következő negyedévben újabb 7–8 ezer fővel alacsonyabb lehet a munkanélküliek száma. Az április ugyanakkor a „leghálásabb” hónap, mivel ekkor érezteti magát a legerősebben a mezőgazasági idénymunka. (lpj, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?