MSZP: Orbán Viktor betiltatta a Klubrádiót

Budapest |

<p>Döntést hozott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Budapest 89,5 MHz, a Budapest 95,3 MHz és a Budapest 103,9 MHz helyi körzeti rádiós frekvenciákra kiírt pályázatokról kedden; mindhárom budapesti frekvencián, várhatóan 2012 első negyedévében, új rádióadók kezdhetik meg működésüket - közölte a hatóság kedden az MTI-vel.</p>

Így a 89,5-ös frekvencián a Juventus helyett a Prodo Voice Stúdió Műsorszolgáltató Zrt., a 95,3-on a Klubrádió helyett az Autórádió, a 103,9-en a Rádió 1 helyett a Juventus sugározhat műsort.
A Médiatanács a három budapesti kereskedelmi frekvenciára 2011 júliusában tette közé pályázati felhívásait, kevesebb kötöttség, több magyar zene mottóval. Augusztus 30-án az érdeklődők a három jogosultságra összesen 20 pályázati ajánlatot nyújtottak be, ez rendkívül nagy érdeklődést jelent. A formai és tartalmi vizsgálatok után végül 16 pályázati ajánlat maradt versenyben. Az NMHH hivatalának előterjesztése alapján a Médiatanács december 20-án döntött a három nyertes ajánlatról - áll a közleményben.
A tájékoztatás szerint a pályázati felhívások kiemelt célja volt a hatékony gazdálkodás az állami tulajdonú frekvenciákkal. A három nyertes pályázó az eredeti, "kikiáltási árnál" jóval magasabb díjajánlatot tett, átlagosan több tízmillió forinttal ajánlottak többet, mint a pályázati felhívásban szereplő kiindulási összeg.
Fontos cél volt, hogy a rádiók műsoraiban a tájékoztató, a szórakoztató, és zenés jelleg mellett a helyi közélet is hangsúlyos szerepet kapjon. A helyi közélettel foglalkozó műsorok aránya alapján valamennyi pályázó közül a Prodo Voice Kft. tette a legmagasabb vállalást műsortervében. A pályázók komolyan vették a magyar zenei arányra vonatkozó kívánalmakat is, erre valamennyien a lehető legtöbb pontszámot kapták - olvasható a közleményben.
A pályázati eredmények értelmében a Budapest 89,5 MHz frekvenciára a Prodo Voice Stúdió Műsorszolgáltató Zrt., a Budapest 95,3 MHz frekvenciára az Autórádió Műsorszolgáltató Kft., a Budapest 103,9 MHz frekvenciára pedig a Rádió Juventus Műsorszolgáltató Zrt. köthet műsorszolgáltatási szerződést a Médiatanáccsal.
A 95,3-as és 103,9-es frekvenciára hat-hat pályázó közül választották ki a nyertest. A 89,5 MHz-es sávra négyen pályáztak.
A Médiatanács 2012 első negyedévében további két budapesti frekvenciapályázat (Budapest 92,9 MHz, és Budapest 96,4 MHz) eredményéről hoz döntést.
A médiatanács május 25-ei ülésén kezdte meg a 89,5 MHz-es, a 95,3 MHz-es, valamint a 103,9 MHz-es budapesti kereskedelmi körzeti rádiós frekvenciák pályáztatását. A frekvenciákon jelenleg sugárzó Juventus Rádió, a Klubrádió és a Rádió 1 korábbi 7 plusz 5 éves szerződései februárban, illetve márciusban jártak le, azóta ezek 60 napos ideiglenes engedéllyel működnek.   
A testület a pályázat tervezetének elfogadása után, 30 napon belül közmeghallgatást tartott. A végleges pályázatokat július 21-én tette közzé a médiatanács. A jelentkezőknek ekkortól számítva 40 napjuk volt a jelentkezésre. 
A pályázati kiírások szerint a 95,3 MHz-es sáv frekvenciadíja évente 52,9 millió forint plusz áfa - a vételkörzetben 1,8 millió ember érhető el -, a 89,5 MHz-es frekvenciáé 92,5 millió forint plusz áfa - 3,3 millió ember elérésével -, míg a 103,9 MHz-es frekvenciáé 39,3 millió forint plusz áfa, itt 1,3 millió ember érhető el.
A három körzeti kereskedelmi frekvencia pályázata az elbírálás szempontjai alapján megegyezett: összesen 72 pontot lehetett szerezni. 20 pont járt akkor, ha a helyi közélettel foglalkozó műsorszámok aránya az éjszakai órák nélkül meghaladja naponta a 25 százalékot. 10 pont járt, ha a zenei műsorszámok aránya a teljes műsoridőnek több mint 60 százaléka, és további 10 pont, ha a zenei műsoridőn belül több mint 40 százalékban magyar zenét sugároz a rádió.
A műsorterv szubjektív megítélésére további 12 pont volt adható. 3 pontot ér a médiaszolgáltatási tapasztalat és 2 pontot a kiegészítő médiaszolgáltatás vállalása. Az MTI értesülései szerint a Klubrádió mindhárom kategóriában maximális pontszámot kapott. A legmagasabb médiaszolgáltatási díjajánlat 15 pontot ért.
A médiatanács október 12-ei ülésén megvizsgálta a három budapesti regionális kereskedelmi rádiós frekvenciára beérkezett pályázatok alaki érvényességét. Az NMHH szóvivői irodájának közlése szerint a 103,9 MHz-es frekvenciára kilenc pályázati ajánlat érkezett, amelyből kettő alakilag érvénytelen volt, a többi hét pályázónál alaki hiánypótlásra volt szükség.
A 89,5 MHz-re négy pályázati ajánlat érkezett, mindegyiknél szükséges volt a hiánypótlás. A 95,3 MHz-es frekvenciára hét pályázati ajánlat érkezett, ebből egy alakilag érvénytelen volt, a többi hatot alaki hiánypótlása utalták.

MSZP: Orbán Viktor betiltatta a Klubrádiót
Az MSZP véleménye szerint Orbán Viktor miniszterelnök "betiltatta" a Klubrádiót, mert ezt a döntést a kormányfő beleegyezése nélkül nem hozhatta volna meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa - mondta szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Mesterházy Attila.
A pártelnök-frakcióvezető azt követelte, hogy a médiahatóság semmisítse meg a döntést.
"Tegnap Orbán Viktor betiltatta a Klubrádiót, ez egy aljas, gyáva és primitív cselekedet volt a miniszterelnök részéről" - jelentette ki Mesterházy Attila. A politikus kifejtette, hogy tudatosan beszél a kormányfőről, mert úgy gondolja, hogy a médiatanács nem hozhatott volna meg egy ilyen súlyú döntést a miniszterelnök politikai felhatalmazása nélkül.
Szavai szerint egy olyan sajtóorgánumot hallgattattak el, amelyik mindig tudta, hogy mi a különbség a "szervilizmus és a sajtószolgálat között".
Az MSZP azt követeli a kormánytól, hogy a médiahatóság semmisítse meg a döntést, helyette írjanak ki egy "új és tisztességes pályázatot". Egyúttal kérte, hogy mind a döntéshozatalt, mind a győztesként kihirdetett pályázatot ismertessék meg a nyilvánossággal.
Végül annak a követelésüknek is hangot adott, hogy a kormány ne csak a "hozzá hű médiát támogassa hirdetésekkel, különböző pénzügyi szponzorációval", hanem kapjanak lehetőséget az ellenzékhez közel sorolt lapok is. Végül azt kérte, hogy tegyék "többpártivá" a médiatanácsot.
Mesterházy Attila leszögezte, hogy az MSZP itthon és külföldön a végsőkig elmegy a tiltakozásban - jelentette ki. "A mostani döntésükkel a magyar sajtószabadságot szíven szúrták" - jelentette ki.
Egy kérdésre válaszolva azt mondta, hogy az ország és a költségvetés is csődbe megy, ha kútba esnek az IMF-fel és az EU-val folytatott tárgyalások.

LMP: a Médiatanács nem a sajtószabadság, hanem a Fidesz oldalán áll
Az LMP szerint a médiatanács kedden "gyalázatos" döntést hozott, amikor elvette a Klubrádió fővárosi frekvenciáját – jelentette ki szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely. A frakcióvezető-helyettes hozzátette: ezek után mindenki számára egyértelmű, hogy a testület "nem a sajtószabadság, hanem a Fidesz oldalán áll".
A képviselő annak a véleménynek is hangot adott, amelyik szerint semmi nem indokolja, hogy "Magyarország leghallgatottabb közéleti rádiója" elveszítse a legfontosabb frekvenciáját. A politikus hangsúlyozta, hogy a döntést "kizárólag a Fidesz és a Fidesz nomenklatúrájához tartozó gazdasági háttércsoportok érdeke" határozta meg.
Karácsony Gergely arra is utalt, hogy a Klubrádió "egyértelműen jogsértő módon", már egy másik frekvenciát is elveszített. Ezt azzal magyarázta, hogy a csatornának korábban az ORTT ígért egy másik frekvenciát, de azt az új, "csak fideszes tagokból álló" médiatanács "teljesen mondvacsinált" indokokkal elvette.
A kormány gyengeségét mutatja, hogy képtelen tolerálni az ellenzéki véleményeket – mondta a képviselő. "Nyilván a Fidesz pontosan tudja, hogy leginkább az állampolgároktól van félnivalója és a magyar állampolgárok azok, akiknél most ( ) kihúzták a gyufát" – tette hozzá.
A frakcióvezető-helyettes azt is hangsúlyozta, hogy a médiatanács keddi határozata mindenki számára világossá teszi, hogy a médiatörvény még az Alkotmánybíróság által megsemmisített passzusok nélkül is súlyosan veszélyezteti a sajtószabadságot.

Az NMHH állásfoglalása
Magyarországon a kizárólagos állami tulajdonban álló rádiós frekvenciákat az erre törvényben felhatalmazott, kormánytól független, autonóm államigazgatási szerv, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa hasznosítja pályázati úton, törvényben szabályozott eljárásban - közölte az MTI-vel szerdán az NMHH Szóvivői irodája.
A hatóság közleményében Mesterházy Attila, az MSZP elnöke által elmondottakra reagált, amely szerint Orbán Viktor miniszterelnök tiltatta be a Klubrádiót, mert az ellenzéki politikus szerint a rádiós frekvencia más pályázónak ítéléséről a kormányfő beleegyezése nélkül nem dönthetett a médiatanács.
Az NMHH Szóvivői irodájának közleménye kitér arra, hogy a pályázati eljárásban született valamennyi döntéssel szemben bírói jogorvoslati lehetőség biztosított.
Mint írják, a médiatanács valamennyi pályázati eljárás során a hatályos jogszabályok szerint, az esélyegyenlőség, az objektivitás, az átláthatóság és a megkülönböztetéstől mentes eljárás elveinek figyelembevételével jár el, a pályázók között semmiféle indokolatlan különbségtételt, kizárást vagy korlátozást nem alkalmaz.
Közlésük szerint az NMHH sajtóirodája három budapesti körzeti frekvencia , a Budapest 89,5 MHz, a Budapest 103,9 MHz és a Budapest 95,3 MHz pályáztatási eljárását lezáró döntésével kapcsolatban - figyelembe véve a médiatörvény vonatkozó rendelkezéseit - kedden közleményben adott tájékoztatást. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala hivatalos úton kézbesíti a pályázóknak a médiatanács döntését, amelyből a pályázók megismerhetik az ajánlatukra vonatkozó döntést és annak részletes indokolását.
A közleményben szerepel az is, hogy az ajánlattevőknek a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül lehetőségük van a határozatban foglalt döntéssel szemben jogorvoslattal élni.
"Az NMHH és a médiatanács a pályázati ajánlatban szereplő adatokról a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően fog tájékoztatást adni" - szerepel a kommünikében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?