Most Budapestnek kell reagálnia a javaslatokra

Nem változott Magyarország álláspontja arról, hogy miként lehetne végrehajtani a hágai nemzetközi bíróságnak a két ország közötti államközi szerződésre vonatkozó döntését.

Nem változott Magyarország álláspontja arról, hogy miként lehetne végrehajtani a hágai nemzetközi bíróságnak a két ország közötti államközi szerződésre vonatkozó döntését. A Dominik Kocinger szlovák kormánybiztos és Erdey György magyar kormánymegbízott vezette delegáció tegnap megállapodott a két ország közötti szakértői tárgyalások folytatásáról.

Erdey a megbeszélések szünetében lapunknak elmondta: senki sem várhatta, hogy a két delegáció vadonatúj indítványokat terjeszt elő. „Természetesen a tárgyalásokat folytatni kell, a megoldandó feladatokat szakértői szemszögből kell megközelíteni” – nyilatkozta Erdey. Szerinte el kell telnie néhány hétnek, hónapnak ahhoz, hogy az új öszszetételű delegáció a szlovák partnerrel érdemben tudjon tárgyalni. Határozottan cáfolta, hogy Budapest fontolgatná az alsó vízlépcső megépítését. „Ugyanakkor számos más megoldási lehetőséget lát. Erre vonatkozóan 2001-ben, 2002-ben Magyarország átadott Szlovákiának egy több mint 1500 oldalas dokumentumot, amelyre a szlovák fél válaszolt. Ez kompromiszszumkészségről tanúskodott. Most Magyarországon a sor, hogy az elmúlt év decemberében átadott szlovák nyilatkozatra reagáljon, és azt a következő plenáris ülés napirendjére tűzzük” – mondta. Erdey az egyik lehetséges variációnak nevezte a Duna kanyargósításának, szaknyelven meanderezésének lehetőségét. Arra a kérdésre, okoz-e a bősi vízlépcső környezeti ártalmakat, Kocinger kifejtette: „1995-től mindkét fél részt vesz a vizsgálatokban, s eddig egyetlen jelentésben még csak utalás sem volt arra, hogy a létesítmény miatt környezeti katasztrófa történt volna.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?