Morvay Péter lett a Bél Mátyás Intézet igazgatója

<p>A Bél Mátyás Intézet Tanácsa Rudolf Chmel elnök vezetésével ült össze Pozsonyban. A tanácskozás fő témái a 2017-es év projektjei, a döntéshozó szerv összetételének változásai, valamint az intézet kuratóriumának felállítása volt.</p>

Rudolf Chmel továbbra is a Híd think-thankjének elnöke marad, és az eseményekben gazdag 2017-es esztendő első konferenciájának is az ő védnöksége alatt valósul meg. Változás állt be azonban az igazgatói poszton. Júlia Šagátová, ideiglenes igazgató helyét Morvay Péter veszi át. „Ebben az évben rekordmennyiségű konferenciával és workshoppal készülünk, külön köszönet németországi (HSS,KAS) és EU-s partnereinknek (WMCES). A Bél Mátyás Intézet idei legfontosabb feladata, hogy politikai háttérmunkával segítse a végrehajtásban tevékenykedő munkatársakat” nyilatkozta Morvay.

Fontos új elem továbbá a független, főleg párton kívüli szakemberekből álló kuratórium létrejötte. Ez a Bél Mátyás Intézet egyfajta tanácsadó szerveként működik majd, melynek véleményét a párt elnöksége minden egyes ülésekor kikéri majd. 

A Bél Mátyás Intézet 2014-től működik,  küldetése a polgári Szlovákia víziójának kibontása, megerősítése és népszerűsítése, kutatási, oktatási és közpolitikai eszközökkel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?