Monumentális katedrális

Magyar orvosok, mérnökök, tudónsok — Tudománytörténeti arcképek és tanulmányok. A bevált ismeretterjesztő szerzőhármas — Dr. Kiss László, Lacza Tihamér és Ozogány Ernő — hatalmas, több mint hatszáz oldalas, nagy méretű könyvvel lepte meg a Madách-Posonium segédletével a könyvpiacot. Ritka holló az ilyen monumentális publikáció ebben a műfajban, még akkor is, ha — mint kiadványukban írják — „néhány éve nagy sikerrel jelent meg A magyar tudomány évszázadai két kötete”, s minthogy a harmadik rész is elkészült, a két előző meg elfogyott, a szerzők a bő anyagot átdolgozva és kiegészítve egy teljes, több mint hetven tanulmányt tartalmazó kötetben jelentetik meg.

Az egy percig sem vitás, mennyire szükség van ilyen könyvekre, különösen a tudomány terén s kisebbségi helyzetben. Más kérdés, hogy ekkora tomust ekkora áron ki tud megvenni? S még ha megveszi is, ki bírja végigolvasni? S egyáltalán: a kevesebb nem több lett volna-é? Bizony, magam is csak szemelgetek a hatalmas anyagban, s egyáltalán nem vagyok róla meggyőződve, hogy ismernem kellene mind a hetven orvost, tudóst, mérnököt. Különösen rengeteg az első ciklus, A humanizmus napszámosait felölelő, orvosokat, biológusokat ismertető rész. S ezt már csak azért is sajnálom, mert dr. Kiss László előbbi két könyvét, az írók betegségeit, halálát taglaló köteteket rendkívüli élvezettel olvastam, ám e mostani portrésorozatot néhány igazi nagyság (Hatvani, Bugát, Lennhossék, Görgey, Szondi) kivételével nem bírtam, pontosabban: nem láttam eléggé fontosnak végigolvasni.

Kissé érdekesebb — minthogy ismertebb „hősöket” vonultat fel — a Lacza Tihamér jegyezte ciklus (A magyar tudomány kertje). Zsámboky, Bél, Sajnovics, Kőrösi Csoma, a Bolyaiak, Hevesy, Szentgyörgyi, Oláh stb. sokkal ismertebb s tán jelentősebb nevek, mint az előbbiek nagy része, noha itt is akad olyan bő lére eresztett dolgozat, mint a Magyar jezsuiták Latin-Amerikában.

Az Ozogány Ernő írta rész (Föl-föl dobott kő) a két előbbi ciklus között helyezhető el. Jedlik, Eötvös Loránd, Neumann, Szilárd, Teller s a Nobel-díjasok — Lénárd, Békésy, Gábor, Wigner, Harsányi — itt is érdekesek, a többi kevésbé. Ráadásul eligazító szöveg (előszó, utószó, ciklusbevezetők) híján elég nehéz kikövetkeztetni, milyen alapon osztották fel egymás között az anyagot, s ilyen szempontból is eléggé áttekinthetetlen az amúgy is túlterhelt anyag. Csak többé-kevésbé érvényes, hogy Kiss László, mint jeleztük, főként az orvosokkal, biológusokkal foglalkozik, Ozogány inkább a mérnökökkel s Lacza a többiekkel, mert ez korántsem egyértelműen van így. Ami, persze, nem baj, csak tovább növeli az olvasás, a befogadás nehézségeit.

Ám mindezek ellenére mégiscsak érdemes teljesítményként kell minősítenünk a Gondolatokból épült katedrálist. Hisz korunkban, a XXI. században lépni nem lehet immár a technika s a tudomány alapjai nélkül. Az űrkutatástól a számítógépekig, a röntgentől a mobiltelefonig. Mindezek alkotóiról tartalmas eligazítást kapunk a kiadványban. Külön dicsérendő, hogy az egész kötet különleges súlyt helyez a mai Szlovákia, a hajdani Felső-Magyarország, Felvidék (kinek hogy tetszik) orvosaira, mérnökeire, tudósaira, s ez bizony ma, amikor újra próbáljuk kikutatni a gyökereinket, nem kevés. Egy kisebbfajta enciklopédiát pótol(hat) e vaskos kötet. A kérdés csak az: azoknak lesz-e hasznosabb, akik a drága enciklopédiát keresik, avagy azoknak, akik a lehetőleg olcsóbb és rövidebb ismeretterjesztő irodalmat?