Monika Beňová fogja vezetni a Smer-SD jelöltlistáját az EP-választáson

Pozsony |

A Smer-SD jelöltlistáját a májusi európai parlamenti választáson Monika Beňová fogja vezetni, aki már most is EP-képviselő.

A második helyet Miroslav Číž parlamenti képviselő, a harmadikat pedig Robert Hajšel, az Európai Parlament szlovákiai hivatalának igazgatója fogja elfoglalni. Ezt Robert Fico, a Smer-SD elnöke jelentette be a keddi elnökségi ülés után.

A párt Fico elmondása szerint összesen 14 jelöltet indít. „Figyelembe vettük a regionális struktúrák és a partnereink, így a fiatal szociáldemokraták igényeit is” – mondta a pártelnök a jelöltekről hozott döntéssel kapcsolatban.

Szlovákiában május 25-én kerül sor az EP-választásra, a lakosok 14 képviselőt választhatnak. Szlovákia területén az EP-választásokon részt vehet minden szlovák állampolgár, illetve az összes többi uniós tagállam állampolgára is, ha állandó lakhellyel rendelkezik az országban. Az EP-képviselőket öt évre választjuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?