Modrí-Most-Híd: Elmélyíti a káoszt, hogy nem szavaztak bizalmat az Ódor-kormánynak

most hid 2023

Elmélyítették a káoszt a parlamenti képviselők azzal, hogy nem szavaztak bizalmat Ódor Lajos kormányának – véli a parlamenten kívüli Modrí-Most-Híd párt. Kritizálják azt is, ahogyan a kormányprogramról szóló vita lezajlott.

„Nem lepett meg bennünket a csütörtöki parlamenti szavazás eredménye, és az sem, hogy a képviselők túlnyomó többsége úgy döntött, politikai harcot indít a miniszterelnök és a miniszterek ellen, pedig ők nem indulnak a választók szavazataiért a szeptemberi választáson" – közölte a párt.

Konstruktív, tárgyilagos, az emberek érdekeit szem előtt tartó politikára van szüksége az országnak. „A szakértői kormány kinevezése óta tanúi vagyunk, hogy másképp is lehet kormányozni, lehet tisztességesen és konstruktívan kommunikálni" – tette hozzá.

Csütörtökön nem szavazott bizalmat a parlament Ódor Lajos kormányának. A parlamenti képviselők elutasították a programnyilatkozatot. Zuzana Čaputová köztársasági elnök az alkotmánnyal összhangban Ódor Lajos kabinetjét bízza meg a hatáskörök gyakorlásával az új kormány megalakulásáig, amely a szeptemberi előrehozott parlamenti választás során fog felállni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?