Mobiltelefonba kerülhet az osztálykönyv

Pozsony |

<p>A jövőben elektronikusan, nem a hagyományos módon töltetik ki a tanárok az osztálykönyveket. A Papír nélküli iskola elnevezésű projekt részeként futó programot szeptemberben kezdik tesztelni néhány magángimnáziumban. Kérdéses, az állami intézményekben mikor vezetik be.</p>

A tervek szerint az osztálykönyvet számítógépen vagy mobiltelefonon is ki lehetne tölteni a jövőben. Az év elején betáplálnák az osztálynévsort, valamint az órarendet és a tantervet, majd ez alapján a tanár az óra elején csak x-et húzna – pontosabban nyomna – a hiányzó tanulók neve, valamint a tanterv azon része mellé, amelyet – az ütemterv szerint – aznap átvesz a diákokkal. A pedagógus így néhány ujjmozdulattal elintézné az óra eleji kötelező „papírmunkát”. A rendszer lényege, hogy nemcsak az óra elején gyorsítaná a munkát, hanem a félévi és év végi összegzéskor is. A tanárnak nem kellene összeszámolnia, melyik gyerek hányszor hiányzott, illetve ő maga hány órát tanított le s mennyiszer helyettesített, az alkalmazás ezt automatikusan kiszámolná és megadná a pontos végeredményt.

Az ehhez szükséges számítógépes program már készen áll, ára 129 és 829 euró között mozog. Ez az iskolaigazgatók szerint nem elhanyagolható összeg az intézmények számára, ezért a Szlovákiai Állami Gimnáziumok Szövetségének vezetője szerint irreális, hogy a következő években valamennyi iskola meg tudja venni a programot. Emellett, úgy tudjuk, eddig csak szlovák nyelven készült el az alkalmazás – igaz, nem a minisztérium, hanem egy magáncég készítette, a projekthez az államnak eddig nem volt köze. A tárca szóvivője szerint nem is tervezik, hogy a programot megvegyék az iskoláknak.

Az alkalmazás elvileg nemcsak számítógépen, hanem mobiltelefonon is működik. Ez azért fontos, mert kevés tanteremben található asztali számítógép vagy laptop. Igaz ugyanakkor, hogy csak a modernebb, drágább mobilokon fut az applikáció. (MSz, sme)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?