MKP: salamoni döntés

Pozsony |

<p>A kormányfő és a pénzügyminiszter konfliktusát illetően az SDKÚ elnöksége salamoni döntést hozott – véli Farkas Isván, az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnöke.</p>

„Megbízták a Szémvevőszéket azzal, vizsgálja ki a kassai adóhivatalok elhelyzésének ügyét, összhangban volt-e a törvényekkel, rendeletekkel és határozatokkal.  E döntés a konfliktus kezelése helyett a konfliktus elodázását eredményezi” – áll abban a sajtónyilatkozatban, melyet az Új Szó Online-hoz eljuttatott.

A nyilatkozat szerint „az ellenzék sem tiltakozhat, mivel a Smer elnöksége 2008. októberében hasonlóan reagált, felszólításunkra az akkori kormányfő nem váltotta le a régiófejlesztési minisztert az elhíresült falújság tender végett, helyette az eset kivizsgálását kezdeményezte a Számvevőszéknél és a Közbeszerzési Hivatalnál. Akkor a vizsgálat eltartott fél illetve egy évig.”

A Magyar Koalíció Pártja felesleges lépésnek tartja a vizsgálat kezdeményezését, mivel nyilvánvaló, hogy a kassai adóhivatalok elhelyzése, közbeszerzés nélkül a bérleti szerződés megkötése nem volt összhangban a kormány tavaly szeptemberi határozatával. A nyilatkozat szerint „abban a kormány lesszögezte: az államapparátus a szolgáltatókkal és beszállítókkal csakis elektronikus közbeszrzést követően köthet szerződést. Közvetlen szerződéskötésre került sor, nem a leggazdaságosabb, legtakarékosabb megoldást választották.”

A Magyar Koalíció Pártja felszólítja a kormánykoalíció pártjait, ne az időhúzást alkalmazzák, haladéktalanul tartsák be a választási igéreteiket illetve a kormány tavaly szeptemberi döntését!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?