MKP-ról MKP-ra változtatna az MKP

Pozsony |

<p>Jövőre megváltozhat az MKP elnevezése és pártlogója. Farkas Iván, a párt ideiglenes elnökségének tagja szükségesnek tartja a változtatást, de csak jövőre. „Fél év van hátra a helyhatósági választásokig, a névváltoztatás most zavart keltene a választókban.</p>

Jövő januárban lehetne ezzel foglalkozni, mivel a következő, az európai parlamenti választások 2013-ban lesznek. Ez a több mint két év elég lenne arra, hogy ez a névváltoztatás letisztuljon, és mindenkihez eljusson” – nyilatkozta Farkas.

Az eddig ismert javaslatok szerint az MKP Magyar Közösség Pártja néven működhetne tovább, szlovák változatban SMK – Strana maďarskej komunity, vagy SMS – Strana maďarského spoločenstva néven. Farkas Iván elmondta, a Magyar Koalíció Pártja megnevezés idejétmúlt, mivel az egykori három magyar párt koalícióját jelenti. „Ennek a névnek már 1998-ban sem volt teljes a valóságalapja, hiszen az egyesült három párt egy pártként működött tovább. Az új megnevezésnek a jelenlegi viszonyokat kell tükröznie. A régiókból is érkezett erre vonatkozó felvetés, már a választások előtt is. Hivatalos pártvélemény még nincs, amit elmondtam, az a személyes véleményem” – magyarázta a politikus. Az MKP 1998-ban jött létre a Magyar Polgári Párt, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és az Együttélés fúziójával. A párt jövő szombatra összehívott rendkívüli kongresszusán a névváltoztatás kérdését még nem fogják tárgyalni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?