MKP és EMT: Szűnjön meg a szlovákiai magyar állampolgárok zaklatása!

Pozsony |

<p>Közös állásfoglalásban emlékeztet a második világháborút követő felvidéki kitelepítések jogsértéseire és egyúttal a felvidéki magyar állampolgárokkal szembeni jogfosztás beszüntetésére szólít fel a Magyar Közösség Pártja (MKP) és az Emberi Méltóság Tanácsa (EMT).</p>

"Az emberi jogok megsértése árnyékot vet az egész társadalom életére, még azokra is, akiket az közvetlenül nem érint. Ezért felhívjuk a Szlovák Köztársaság vezetőinek figyelmét arra, hogy meg kell szüntetni azoknak a zaklatását, akik a szlovák alkotmány rendelkezéseiben bízva vették fel a magyar állampolgárságot" - szögezi le közös állásfoglalásában a két szervezet, emlékeztetve arra, hogy a magyar állampolgárságukat nyíltan felvállaló felvidéki magyarokat a szlovák állam megfosztja szlovák állampolgárságuktól, és az érintettek a hatóságok részéről folyamatos zaklatásnak vannak kitéve.

    Berényi József, az MKP elnöke a téma kapcsán az MTI-nek azt mondta: annak ellenére, hogy a jogfosztottak ügyében az Európai Parlament előtt petíciós eljárás, a szlovák alkotmánybíróság előtt pedig alkotmánybírósági eljárás van folyamatban, a szlovák hatóságok továbbra sem mutatnak hajlandóságot arra, hogy bármilyen módon is reagáljanak az érintettek ellen folyó eljárások felfüggesztését célzó, többször megismételt kérésükre.     "Az 1947-ben megkezdődött kitelepítések során felvidéki magyarok tízezreit kényszerítették arra, hogy elhagyják otthonaikat. Ma viszont szlovák állampolgárságuktól fosztanak meg felvidéki magyarokat annak ellenére, hogy a szlovák alkotmány kimondja, akarata ellenére senkitől sem vonhatják meg szlovák állampolgárságát" - mutatott rá Berényi József, hozzátéve: amikor az érintettek zaklatásának beszüntetését kérik, csupán az alkotmányos jogaiknak akarnak érvényt szerezni.     "A Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja alkalom arra, hogy emlékeztessünk azokra a tömeges jogsértésekre, amelyeket a felvidéki magyarok évtizedekkel ezelőtt elszenvedtek és felhívjuk a figyelmet arra a jogfosztásra, amely jelenleg a magyar állampolgárságot felvevő és azt nyíltan felvállaló nemzettársainkat éri Szlovákiában" - jegyezte meg a két szervezet közös állásfoglalása kapcsán Lomnici Zoltán, az EMT elnöke. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?