MKP: A kormányt kötelezze egy-egy referendum!

Pozsony |

<p>Aláírásgyűjtést kezdeményez a Magyar Közösség Pártja (MKP) annak érdekében, hogy a jövőben egyes kérdésekben a népszavazási eredmények legyenek kötelező érvényűek a kormányra nézve.</p>

Berényi József pártelnök csütörtökön közölte, a lépés reakció arra, hogy a Robert Fico vezette kabinet figyelmen kívül hagyta a bősi referendum eredményét. A településen – a Szlovák Műszaki Egyetem épületében – ideglenesen olyan menekülteket szállásoltak-szállásolnak el, akik Ausztriában kértek menedékjogot. A pozsonyi és a bécsi kormány közti megállapodás értelmében ezek a személyek addig tartózkodnak majd Szlovákia területén, amíg ügyükben az osztrák hatóságok döntést nem hoznak. További példaként hozta fel Berényi a peredi (Tešedíkovo) népszavazást is. E településen a lakosság többsége azt kérte, hogy a falu kapja vissza korábbi szlovák megnevezését, amely egyezett a magyarral. AZ MKP a petíció keretében lehetőséget biztosít, hogy az aláírók véleményt nyilvánítsanak kvótaügyben. A párt szerint az Európai Unió tagállamai nem kötelezhetők arra, hogy egy kvóta alapján kelljen menekülteket befogadniuk. Ezt az önkéntesség elve alapján tennék lehetővé.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?