Közélet

MKÖ-lista: a 150-ből 26 nő, 24 polgármester

Pozsony | Korábbi cikkünkben már foglalkoztunk a Magyar Közösségi Összefogás (MKÖ) nevű választási párt parlamenti választásra állított jelöltlistájának élvonalával, most azt néztük meg, hogy az élmezőny után kik kaptak helyet.
Czímer Gábor

2019. december 18. 07:00

- Somogyi Tibor felvétele
- Somogyi Tibor felvétele

A Bárdos Gyula országos Csemadok-elnök által vezetett listán három párt jelöltjei kaptak helyet. Az MKP a jelöltek 60, az Összefogás és a Magyar Fórum (MF) egyaránt 20-20 százalékát adja. A választási párt jelöltlistájának 6. helyén az Összefogás színeiben Orosz Örs indul, aki a 2016-os választáson még az MKP listájának 9. helyén szerepelt. A most összeállított listán a 10. helyen az MKP-s Cziprusz Zoltán van, aki négy éve a párt önálló listáján ugyanezt a számot kapta.

Farkas Iván, az MKP gazdasági alelnöke 2016-ban még a 3. helyet tudhatta magáénak, most a közös listán a 11. pozíciót kapta. Közvetlenül mögötte, a 12. helyen van Gál Zsolt, a MF alelnöke, aki az előző választáson nem indult. Gál amellett, hogy egyetemi oktató, Solymos László jelenlegi hidas környezetvédelmi miniszter gazdasági tanácsadója volt, valamint évekig az Új Szó véleményrovatának szerzője is volt. Kiss Beáta, az MKP oktatásügyi alelnöke most a 18. helyen méretteti meg magát, négy évvel ezelőtt a 11. rajtkockáról indult.

Nem csak huszasoké a világ

A 26. helyet Agócs Gergely, Királyrév polgármestere, Nagyszombat megyei képviselő tudhatja magáénak. Agócs az MKP vezetésével való konfliktusa miatt a közelmúltban lépett ki a pártból, így a listára az Összefogás kvótáján került fel. A 28-as hely Rácz Orsolya kül- és biztonságpolitikai szakértőé, aki a Globsec nevű elemzőcsoport tagja, illetve az Új Szó korábbi kommentátora is volt. Most az Összefogás vette a listára. A 44. Hájos Zoltán, Dunaszerdahely MKP-s polgármestere. 48. helyen Kovács György szerepel, aki korábban két évig vezette a legnagyobb szlovákiai kórházat, a Pozsonyi Egyetemi Kórház pénzügyi, majd vezérigazgatójaként dolgozott. Az Összefogás mozgalom egyik központi személyisége, a listán mégis viszonylag hátul kapott helyet.

A 67. helyet Hamerlik Richárd kapta, aki most szintén az Összefogás egyik helyét kapta meg, de az MKP színeiben korábban már volt parlamenti képviselő. A listán 111. A. Szabó László, az MKP korábbi oktatási alelnöke. Ő most jelentősen hátrébb szorult, hiszen 4 éve még a 15-ös helyet tudhatta magáénak. A 133. rajtkockát Samu István kapta. A gútai politikus az Új Egység mozgalom vezetője, most az Összefogás kvótáján került a listára. Korábban azonban az MKP elnökségi tagja volt, de kizárták a pártból. Még a párt elnökségi tagjaként nyilvánosan kiállt a Nemeshodosban állított Horthy-szobor mellett.

A lista farmotorja

Ahogy azt már korábban megírtuk, az MKÖ listájának végén MKP-s vezetők kaptak helyet. A 147. például Németh Gabriella, a párt szociális, családpolitikai és egészségügyi alelnöke, a 148. Szigeti László egykori oktatási miniszter. A 149. pozíció Csáky Pálé, az utolsó, 150. hely pedig Berényi József korábbi pártelnöké.

Számok, hivatások

A jelöltlistán 26 nő és 124 férfi van. A jelöltek foglalkozás szerinti megoszlása is érdekes képet mutat. A listán 18 vállalkozó, 17 menedzser, 5 iskolaigazgató, 4 tanár, 3 egyetemi oktató és 5 olyan személy szerepel, akinek a neve mellett a pedagógus foglalkozást tüntették fel, de egy egyetemi hallgató is akad. A jelöltek között van három orvos, egy állatorvos és egy egészségügyi szakértő is. Parlamenti mandátuma jelenleg egyedül az MF elnökének, Simon Zsoltnak van, de több megyei képviselő és két megyeelnök-helyettes is a listán szerepel. A listán 24 polgármester és 3 alpolgármester is helyet kapott. A ritkább foglalkozásokat űzők közül a már említett biztonságpolitikai szakértőn kívül egy szociológus, egy robotikai mérnök és egy mentőtiszt is az MKÖ csapatát erősíti. A legfiatalabb jelölt 22, míg a legidősebb 70 éves. Az életkori kategóriákat tekintve a 47 évesek vannak a legtöbben, 10 jelölt van ebben a korban.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
határ

Péntekig véglegesen eldől, hogy vörös lesz-e Magyarország és Ausztria

Marek Krajčí

Krajčí: Hetente mintegy 20 százalékkal nő a fertőzöttek száma

koronavírus

Távolságtartás, kézmosás, szájmaszk

A vártnál gyengébb GDP-növekedés?

Elmarad a nagy zuhanás

Richard Sulík

Sulík a gazdaság lekapcsolása helyett inkább a határok védelmét erősítené

gleccser

Csaknem mínusz 70 Celsius-fok volt az északi féltekén mért eddigi legalacsonyabb hőmérséklet

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.