Mit üzen ma 1989. november 17.? I.

Simon Attila történész

Mindaz, ami 1989. november 17-ével kezdődött,  az én generációm életében a legfontosabb változást hozta. A bársonyos forradalomnak köszönhetően egy hazug és paternalista jellegű egypárti diktatúrából egy szabad világba léphettünk át. Ez tette lehetővé, hogy a katedrán állva ne kelljen hazudnom vagy elhallgatnom bármit, ez tette lehetővé, hogy azt kutassam, amit akarok, és úgy írjam meg, ahogy én azt helyesnek tartom, és hogy folyamatos megalkuvások helyett bárhol és bárkivel szemben vállalhassam a meggyőződésemet. Persze, mint minden változásnak, ’89-nek is voltak vesztesei. Akik elveszítették hatalmukat, vagy akik számára megfelelt, hogy a valós teljesítmény helyett a párthoz való lojalitás volt az előrelépés fokmérője – ők bizonyára visszasírják azt a világot. Azok azonban, akik nem szeretnék, hogy pártvezérek mondják meg, mi a jó, hogy kire kell szavazni, és hogy mit gondoljunk a világról, ők mind nyertesei ’89-nek.

Én ’89 előtt nem is tudtam remélni, hogy a zárt szovjet világ helyett egyszer majd egy határok nélküli, demokratikus és nyitott Európai Unióban élhetek,

amelyben az én gyerekeim már ugyanolyan természetséggel mozognak, mint mi a magunk kis zárt világában annak idején. Nagy ajándék a sorstól, hogy ez megtörtént velem, és köszönet azoknak, akik ezért akkor sokat tettek.
 

Stredl Terézia pszichológus

A mi generációnk szempontjából a más, és főleg az új lehetősége sokat jelentett. Hiszen tudtuk, milyen az, amikor megmondják, hova állj sorba, és gyakran azt is, hogy mit akarunk. És már beértünk abba a korba, hogy már nagyon is tudtuk, mire van szükségünk, mit szeretnénk. Sokban igazodni kellett az új idők új szokásaihoz is, de a jobbat mindig könnyebben tanulja az ember. Az, hogy az események sem időben, sem minőségben nem úgy történtek, ahogy szerettük volna, ez már egy másik téma... 

Ami aggaszt, hogy az a generáció, amely már „örökölte” a november 17-i államünnepet, megkérdezi, miért is van munkaszüneti nap?!

Nincs viszonyítási alapja, hogy mi is változott, természetesnek veszi azt, hogy szabadon utazhatunk, hogy nem kell politikai tárgyakból vizsgáznia, szabad munkaerő-áramlás van, euróval fizetünk stb. Vagyis nagy a felelősségünk még mindig abban, hogy átadjuk azt, milyen fontos érték mindenki számára, ha ő veheti kezébe élete irányítását, ha ő dönti el, mit szeretne tanulni, hol szeretne lakni, kivel szeretne kapcsolatot tartani stb. Az egyéni felelősség megnőtt, s ezt nem mindenki képes vagy akarja felvállalni.

Épp a múlt héten kérdezték meg a diákjaim, mi lenne az, amit felrónék az ő életvitelükben. Semmit! Drukkolok nekik, hogy ebben a bonyolult világban, a bonyolult problémák között megtalálják azt a biztonságot, amire mindenkinek szüksége van ahhoz, hogy elmondhassa: örülünk a változásnak, és bízunk benne, hogy ezt most már nem rontjuk el!

L. Juhász Ilona néprajzkutató
 

1989. november 17-ét nagy jelentőségű történelmi eseménynek tartom. A demokratikus fordulat a szlovákiai magyarok számára is új perspektívákat nyitott, megteremtette a szabad politikai, társadalmi és kulturális önszerveződés lehetőségét. Tisztában voltunk azzal, hogy időbe telik, míg kialakulnak a demokratikus intézmények, megindul a gazdasági fejlődés, s hittük, hogy a volt szocialista blokk országaiban a szabadság mindenki számára fontos, s ezzel a szabadsággal élni is tudunk majd, mi magyarok és nem magyarok egyaránt. Mára bebizonyosodott, sokan igénylik az erősnek hitt populista vezetőt, aki kijelöli az egyetlen helyes utat, megoldja helyettük a problémákat. Rá kellett döbbennünk arra is, hogy a tömegek mennyire manipulálhatók, s elfelejtettnek hitt eszmék támadtak fel újra, a nacionalizmuson, rasszizmuson túl a fasiszta és náci eszmék terjedése ölt ijesztő méreteket. A korrupt, diktatórikus vezetők folyamatosan csorbítják a demokratikus vívmányokat.

Reményre ad okot, hogy Szlovákiában a civil szervezetek képesek összefogni és követelésükre kénytelen volt lemondani a kormányfő.

Én bízom benne, hogy november 17. mindig példát mutat, hogy a toxikus vezetőket demokratikus úton el lehet távolítani, s az egykor annyira óhajtott demokratikus vívmányokat meg lehet védeni és őrizni.
 

Laboda Róbert költő, slammer, tanár 

1989-ben én csupán négyéves voltam, és akkoriban még fogalmam sem volt a világról, nem ismertem a társas etikett szabályait, nem hallottam az egypártrendszerről, meg arról sem, mit is jelenthet pontosan a diktatúra fogalma. Később viszont már éreztem, hogy én magam is egy olyan generáció tagja vagyok, amelyik természetesnek veszi a szólás szabadságát, bátran vállal felelősséget. Bizony, én vagyok az, aki bátran ébred, bátran ragaszkodik és bátran utasít el kötelező megoldásokat is, ha épp a kitűzött célja sérül. Igen, én már beleszülettem egy olyan világba, ahol színes tévét raktak elém, és távirányítót adtak a kezembe. 
Visszatérve 1989-hez: akkoriban valami olyanfajta csoda történhetett, ami felülírta a kor szabályait, erőszakmentesen; megértettük, milyen az, amikor az embernek tartása van. A ráció felett mindig az érzelmek állnak, és ha elnyomásban él az ember, nincs idő a logika által diktált gondolatmenetre, olyankor menti magát az ember.

Köszönöm a kulcscsomók csörgetését!

Akkor addig „ütötték” az elnyomót, amíg az meg nem értette, hogy a szabadságból sosem lehet elég. Köszönöm a kényelmet, az önzetlenséget.
U. i.: Ezek után nem mennék egy olyan forradalomba, amit kezemben egy művirággal élek túl.

Mészáros Tünde műfordító 

Amikor kékre fagyott ujjakkal ragasztottam hajnalig a plakátot, úgy gondoltam, ebből csak valami nagyon jó lehet. Mentségemre szóljon, hogy

mindössze tizenkilenc éves voltam, és vártam a szabadságot, a szabadságomat. Minden téren. Kitüntettük, kicsörgettük, és vártuk a Kánaánt. Minden téren.

Csak arra nem gondoltunk, vagyis félre a kollektívszámmal, arra nem gondoltam, hogy mi nem tanultuk meg (kollektíve és történelmileg), hogyan kell polgárnak lenni. Hogy ez úgy van, mint az angol pázsittal, elég elhinteni a magot, aztán csak várni. Néhány száz évig, odafigyelve, szükség szerint cselekvőn.
Nyolcvankilenc egy félig sikeres újrapróbálkozás volt, és nekem, jó esetben nekünk, még jobb esetben egy-két szomszédos országnak azt mondhatja ma, hogy amit akkor meg tudtunk csinálni, arra képesek vagyunk ma is. Csak öntápozni kell egy kicsit, és elfordítani az esőztető karját.