Miről tehetnek a gyermekek?

Emlékezés az 1999-es amerikai iskolai lövöldözés 13 áldozatára. A Columbine középiskolában két diák ölte meg 12 társát és egy tanárát. ČTK/AP-felvételA IUVENTA ifjúsági problémákat feltáró munkacsoportjának egyik képviselője, Mariana Krausová szerint a jelenlegi szabályozás értelmében a 15 évesnél fiatalabb személyek nem vonhatók büntetőjogi felelősségre. A rendelkezést az a feltételezés támasztja alá, hogy e korosztály tagjai nem képesek felmérni tetteik következményeit. Mivel nincsenek tisztában cselekedeteik súlyával, nem vonatkozik rájuk a büntetőjogi felelősség. A 15. életév, vagyis a büntethetőségi korhatár alatt olyan, mintha meg sem valósult volna a bűncselekmény, ezért a gyermekkel szemben a büntetőeljárást nyomban meg kell szüntetni. Ezt követően törvényi lehetőség csak arra van, hogy úgynevezett védő-óvó intézkedést kezdeményezzen a rendőrség, és a gyámhatóság gondozásába ajánlja a kiskorút. A legfontosabb, hogy az érintett kikerüljön korábbi patologikus környezetéből, és ezzel megakadályozzák, hogy további – életkorából adódóan bűntettnek nem minősülő – elítélendő cselekedeteket hajtson végre.

A büntethetőségi korhatár leszállítását szorgalmazók úgy vélik, ha a kiskorú tudatában van, hogy törvényileg nem büntethető, merő kalandvágyból is elkövethet bűncselekményeket. Ez a furcsa kalandvágy leginkább éppen a 14 éveseket jellemzi. Gyakran találkozni azzal a jelenséggel is, hogy felnőtt személyek kiskorúkat bíznak meg például lopással, kihasználva a gyermek jogszabályból fakadó védettségét. Szakértők szerint ezért is fontos volna az említett korhatár csökkentése.

Az Európai Bíróság határozata, hogy a sokéves elzárás nem felel meg az európai normáknak és jogi szabályozásnak, valamint a gyermeki jogokról szóló előírásoknak, talán a hazai szigorítást sürgetőket is meggyőzheti. Nem arról van szó, hogy nem kell megfelelő kezelésmódot találni a gyermekkorú elkövetők esetében a korrekcióra, segítségnyújtásra, hanem arról, hogy nagyon pontosan kellene tudni, mely módszerek és eszközök hatékonyak, és mindenekelőtt, hogyan lehet megelőzni, legalábbis minimalizálni ezeket a bűncselekményeket.

A rendőrséggel vagy a szociális munkásokkal kapcsolatba került gyermekek többsége maga is előbb áldozat, mint elkövető. Az a tény, hogy szükség van a büntetésre, nem fedheti el azt a fontos körülményt, hogy a gyermekeket korábban érzelmileg vagy fizikailag elhanyagolták szüleik, és arra sem ad felhatalmazást, hogy gyerekeket, mint felnőtteket, vagy még annál is szigorúbban ítéljenek el. (ervé, h, sz)