Miről ír a csütörtöki Új Szó?

<p>Stagnál a használt autók piaca, arányaiban egyre többen vesznek inkább új autót. Az okokról és a szlovákiai gépkocsigyártás tavalyi eredményeiről az Új Szó csütörtöki számában olvashat. E hónaptól drágább az ivóvíz és a csatornadíj Közép-Szlovákiában. A Közép-szlovákiai Vízgazdálkodási Vállalat egy beruházással indokolta a drágítást.</p>

 A kultúra rovatban Jiří Vejdělek Gyengéd hullámok című cseh vígjátékáról olvashatnak, és megtudhatják, kiket és milyen filmeket jelöltek az év legrosszabb produkcióinak illetve alkotóinak járó Arany Málna-díjra. A Hasznos Tanács rovatban a szociális segély januártól megváltozott feltételeivel foglalkozunk. A Sport rovatban interjút olvashatnak az Eb-címvédő Javier Fernandez műkorcsolyázóval, aki szerdán a rövidprogramját mutatja be a budapesti kontinenstornán, valamint megszólaltatjuk Rybánsky László futballkapust is, aki lapunknak kifejtette, miért bontotta fel szerződését lengyel klubjával Az Utazás melléklet a világ legmagányosabb helyeit mutatja be – elsősorban azoknak, akik nem szívesen tülekednek turisták tömegében, de érdeklődnek a látványosságok iránt. Az Új Szó csütörtöki számában találják olvasóink a Börzét, az Iskola utcát, valamint új, 16 oldalas Kert és udvar című mellékletünket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?