Mindenható paraziták

Se szeri se száma azoknak a – sokszor bibliai ihletettségű – történeteknek, melyek alapsémája szerint megszáll valakit egy – általában gonosz – szellem (vagy idegen lény), s az illető ennek hatása alatt cselekszik mindenféle – általában gonosz – dolgot.

Se szeri se száma azoknak a – sokszor bibliai ihletettségű – történeteknek, melyek alapsémája szerint megszáll valakit egy – általában gonosz – szellem (vagy idegen lény), s az illető ennek hatása alatt cselekszik mindenféle – általában gonosz – dolgot.

A Constantine – A démonvadász című igen látványos film többszörösen él ezzel a klisével; mintegy felsokszorozza a sémát, hiszen a fikció szerint a szellemvilág határai leomlottak, így a címszereplőnek (Keanu Reeves) jócskán akad tennivalója a hívatlan betolakodók, pokolfajzatok ellen. (Illetve a film indító jelenetétől kezdve egy fontosnak tűnő kardot megtaláló, piros tréningruhás mexikói figura rendületlenül viszi szerzeményét Los Angeles felé – nyilván megszállta valami…) A produkció DVD-kiadványának extra korongja részletesen körbejárja a hibrid munka összetevőit (pl. animációterek kidolgozása), ám most nem ezt fejtegetném, hanem azt, hogy a fenti séma nagy valószínűséggel visszavezethető valami másra. (A sok lehetséges magyarázat közül a továbbiakban csak az egyik legkézenfekvőbbre utalnék.) Jöjjenek hát az élősködők.

Az utóbbi években rendkívüli módon megnőtt az érdeklődés a paraziták iránt. Nem véletlenül, hiszen az ide sorolható élőlények tevékenységével jóval több biológiai folyamat áll kapcsolatban, mint eddig gondolták. Például a mindenütt jelenlévő élősködők a manipuláció mestereinek számítanak. Itt van mindjárt a nyelvtetű esete. Ez a parazita rák a halak szájüregében telepszik meg, elsorvasztja a gazdaállat nyelvét, miközben átveszi annak helyét és funkcióját. A hal persze észre sem veszi, hogy „nyelve” nem csak továbbítja, hanem meg is csapolja a mindennapi betevőt. Ez az extrém szituáció azonban nem változtat a hal viselkedésén, legalábbis nem abban az értelemben, ami mindezt összekapcsolhatná kiindulópontunkkal. Nézzük tehát a kergekórt okozó lándzsás métely esetét.

Ez a hangyákban és kérődzőkben élő parazita ravasz módon jut át egyik gazdaszervezetből a másikba. A hangyákban kikelő egyedei ugyanis teljesen átalakítják a rovar viselkedését. Szó szerint bemásznak az ideghálózatába, és arra kényszerítik, hogy kimásszon a fűszál tetejére. Aztán megérkezik az éhes birka, a fűvel együtt lenyeli a hangyát, az élősködő pedig máris eljuthat úti céljához, a birka emésztőrendszerébe. Kezdődhet is a kergetánc… (Ha nem érkezne meg a birka, akkor a mételyivadékok arra kényszerítik a hangyát, hogy hűsöljön egy kicsit, majd a megfelelő hőmérséklet beálltával ismét mászszon ki a fűszál tetejére. Vagyis a manipuláció valóban addig terjed, amíg a parazita el nem éri célját.)

Napestig sorolhatnám a hasonló jellegű szórakoztató példákat, melyek ezek szerint arról szólnának, hogy egy parazita miként keríti hatalmába és manipulálja a gazdaszervezetet. Már csak arra kell utalni, hogy bizony az emberi agyban is megtelepszenek paraziták, pl. úgynevezett toxoplazmák. Tudjuk, hogy ezek befolyással vannak az ember személyiségére, mentalitására és reakcióira. A külső megfigyelő számára: mintha démon szállná meg az illetőt…

Könnyen lehet tehát, hogy legalapvetőbb történetkliséink biológiai jelenségekkel hozhatók kapcsolatba, ezért nem árt olykor a filmesztétikának is a zoológiához fordulnia. Az utóbbi jelen esetben is megerősítheti, hogy a képzelet számos, pl. a Constantine-féle műveket létrehívó erőfeszítése mögött nem feltétlenül szellem, hanem mindössze egy-egy parazita tevékenysége állhat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?