Kassa. A jogkörök átruházása a kassai kerületben zavartalanul folyik, állítják a kerületi hivatal illetékesei, cáfolva a fejetlenségről terjengő pletykákat.
Minden rendben van
Kassa. A jogkörök átruházása a kassai kerületben zavartalanul folyik, állítják a kerületi hivatal illetékesei, cáfolva a fejetlenségről terjengő pletykákat. Štefan Vranovský elöljáró szerint az egész folyamatot alaposabban elő kellett volna készíteni, mivel a vonatkozó törvények és előírások sok esetben nem világosak, és ez egész Szlovákiában átmeneti gondokat okoz. Még mindig nem egyértelmű, hány alkalmazottal működhetnek a megyei hivatal egyes osztályai. Weiser József, az átruházásért felelős kerületi elöljáró-helyettes tájékoztatott arról, hogy áprilistól négy kivételével valamennyi, a kerületi hivatal alá tartozó kulturális intézmény a megyei hivatal hatáskörébe kerül. A kassai Állami Színház, a Kelet-szlovákiai Galéria, az Állami Tudományos Könyvtár és az Állami Filharmónia közvetlenül a kulturális minisztérium alá fog tartozni. Edita Vojtová, a szervezési osztály vezetője elmondta, három tevékenység – a szerzői jogok védelme, a kerületi szintű kiadványok engedélyezése, valamint a statisztikai kimutatások készítése – továbbra is a kerületi hivatal hatáskörébe fog tartozni. A műemlékvédelem területén változások várhatók, pozsonyi székhellyel létrejön a Műemlékvédelmi Hivatal, amelynek kihelyezett kerületi részlegén részmunkaidőben 8,45 embert alkalmaznak majd. (juk)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.