Pozsony. A tervek szerint a jövő hét csütörtökén szavaz a parlament a 2002. évi költségvetésről. Az ülésszak kedden folytatódik. Az elképzelést bejelentő Pavol Hrušovský parlamenti alelnök reméli, hogy akkorra a vita második olvasata is lezárulhat.
Milliókkal emelnének
Egyelőre az első tárgyalási körnél tart a Tisztelt Ház: a vitában az írásban bejelentkezett félszáz képviselő után most a szóban jelentkezők nyilváníthatnak véleményt. Az alábbiakban a költségvetési tervezethez eddig benyújtott képviselői módosító javaslatokat tekintjük át.
Jozef Klemens (SDĽ) a mezőgazdasági költségvetési fejezetet toldaná meg 347 millióval; ebből 197 milliót a közvetlen EU-támogatások kezelési és ellenőrzési rendszerének további kiépítésére fordítana, 150 milliót pedig erdőgazdasági célokra, elsősorban az erdők állapotának javítására.
Jozef Slaný (SDK) Hliník nad Hronom vízvezeték-építésére a javasolt 50 helyett 59 milliót kér.
Eva Slavkovská (SNS) az államigazgatási kerületek oktatásügyi fejezetét 1,2 milliárddal növelné.
Eva Rusnáková (SDK) szeretné a költségvetésbe juttatni azt a kötelezettséget, hogy a kormány a következő év feléig törleszti az oktatásügy adósságait.
Anna Malíková, az SNS elnöke ugyanakkor már jelezte: pártja nem támogatja a költségvetési tervezet egészét.
Roman Vavrík (SDKÚ) a kassai és a pozsonyi tűzoltóság költségvetését összesen 75 millióval emelné meg.
Duka-Zólyomi Árpád (MKP) azt kéri, hogy a szabványhivatalra 3, a pozsonyi ciklotronközpont kiépítésére pedig 31 millióval adjanak többet.
Dušan Jarjabek (HZDS) egyelőre nem állt elő konkrét javaslatokkal, de megvádolta Milan Kňažko kulturális minisztert, hogy tudatosan törekszik egyes intézmények anyagi ellehetetlenítésére. Példáként említette, hogy a Szlovák Filharmónia jövő évi költségvetését legalább egymillióval kellene megemelni. (kor)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.