Roman Mikulec
Mikulec Peter Scholtzot helyezte a Felügyeleti Szolgálati Hivatal élére
Roman Mikulec (OĽANO) belügyminiszter Peter Scholtzot bízta meg, hogy helyettesítse a Felügyeleti Szolgálati Hivatal igazgatóját.
A TASR hírügynökséget Barbara Túrosová, a belügyminisztérium sajtóosztályának igazgatója tájékoztatta pénteken. Adrián Sz. igazgatót ideiglenesen felfüggesztették a hivatalából, miután büntetőeljárás indult ellene. Arról, hogy a hivatalában maradhat-e, a napokban döntenek.
Túrosová elmondása szerint a belügyminiszter Peter Scholtzot megfelelően képzettnek tartja, aki behatóan ismeri az ÚIS munkáját és működését. A feddhetetlenségét azáltal is bizonyította, hogy kétszer is alávetette magát hazugságvizsgálatnak.
Peter Scholtz 1994 decembere óta szolgál rendőrként. Karrierjét a szenci (Senec) rendőrkapitányságon kezdte. 2004 és 2012 között a felügyeletnél dolgozott. 2012 szeptemberében az akkori vezetés távozásra szólította fel őt, mint nem kívánt személyt.
Amennyiben a parlament védelmi bizottsága kétharmados többséggel Adrián Sz. leváltását fogja javasolni, a kormány visszahívja őt a hivatalából. Ezután a vonatkozó jogszabály értelmében 30 napon belül meg kell hirdetni a pályázatot az ÚIS igazgatói pozíciójára.
Adrián Sz., a jelenlegi igazgató ellen hivatali hatáskörrel való visszaélés folytatólagos bűncselekménye és kenőpénz elfogadásának bűncselekménye ügyében indult büntetőeljárás.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.