Mikloš: a reformcsomag tétje a kormányzás

Pozsony |

<p>Ivan Mikloš pénzügyminiszter szerint súlyos problémák feszítik a kormánykoalíciót, az euró védelmi mechanizmusának elfogadása, a járulékreform és a gyógyszertörvény körüli vita. Ha nem tudnak egyezségre jutni, nehezen tudja elképzelni a további kormányzást.</p>

Az eurómentő-csomagot az SaS ellenzi, a mai koalíciós tanács egyik témája ez lesz. Mikloš nem zárta ki – hasonlóan Bugár Bélához és Ján Figeľhez –, hogy a szavazást összekötik a kormányról szóló bizalmi szavazással. Vagyis, ha az SaS nem bólint rá a védelmi mechanizmusra, bukik a Radičová-kormány. Az SaS szerint viszont jóváhagyása Szlovákia számára óriási anyagi terhet jelentene. Ivan Mikloš az STV tegnapi vitaműsorában azt mondta, az SaS-nek nincs igaza, mikor úgy próbálja beállítani a témát, hogy ha Szlovákia aláírja a csomagot, az óriási költségekkel jár, ha pedig nem írja alá, akkor nyer.

Fatális következmények

A miniszter szerint hosszú távon Szlovákia akkor veszít, ha nem egyezik bele a védelmi mechanizmusba. Azt állítja, a gazdasági érvek már nem annyira fontosak, mint a politikai és geopolitikai argumentációk. „A következmények fatálisak lehetnek” – figyelmeztetett. Anton Marcinčin (KDH) szerint Szlovákiának a csomaggal kapcsolatos álláspontja a következő tíz-húsz évre meghatározhatja, milyen lesz a helyzetünk Európában. A Smer addig nem hajlandó aláírni a mentőcsomagot, míg a koalícióban erről nincs egyezség.

Járulékos probléma

A másik probléma az adó- és járulékreform. Mikloš hajlandó kompromisszumokra, de a reformról nem mond le. A Híd frakció négy OKS-es képviselője már többször jelezte, nem szavazza meg a reformtervezetet, ha az rontja az egyéni vállalkozók helyzetét, a KDH-s Anton Marcinčin pedig azt követeli, hogy a parlament függessze fel a tervezet megtárgyalását és átdolgozásra adja vissza az előterjesztőknek. A Smer elsősorban a szuperbruttó bér bevezetését ellenzi. Mikloš erre azzal vágott vissza, hogy a Fico-kormány idején – amikor éppen a tegnapi tévévitában résztvevő Peter Kažimír volt a pénzügyi államitikár – a pénzügyminisztérium 25 millió koronáért dolgoztatott ki egy tanulmányt, amely a szuperbruttó bér bevezetését ajánlja, ráadásul – Mikloš szerint – a járulékok jóval magasabbak lettek volna, mint amit most ő javasol. A pénzügyminiszter szerint a reformot vagy olyan formában fogadják el, ahogy a kormány előterjesztette, vagy egyáltalán nem fogadják el. Szerinte illúzió, hogy egységes adórendszert vezessünk be, de a reform többi részét ne hajtsuk végre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?