Miért kellene részt vennünk a megyei választásokon?

Pozsony. Szlovákiában 2001. december elsején először tartanak regionális önkormányzati választásokat. Ezzel lehetőség nyílik egy új, regionális irányítás kialakulására, melynek célja, hogy a lényegi döntések az állampolgárhoz minél közelebb szülessenek meg.

A közigazgatási reform eddigi folyamata azt mutatja: az államapparátus mindent megtesz azért, hogy a lényeges hatáskörök, a pénzosztó jogok a kezében maradjanak, ezért korántsem ideálisak azok a törvények, melyek ennek a folyamatnak irányt szabnak. Az államapparátus ódzkodása mellett a nacionalista politikusok is hozzájárultak ahhoz, hogy az eredetileg lefektetett szép elvekhez kevéssé igazodó megyerendszer alakult ki. Mindez azonban nem elegendő indok arra, hogy eleve lemondjunk sorsunk alakításáról, és ne vegyünk részt a megyei ökormányzati választásokon. Az alábbiakban lássunk néhány nyomós indokot, hogy miért is kell mindenképpen elmenni szavazni, hiszen azok, akiket megválasztunk december elsején, jelentősen befolyásolhatják majd mindennapi életünket.A megyei önkormányzatok hatáskörébe kerül:– a középiskolák igazgatóinak kinevezése és leváltása,– a középiskolák létrehozása és megszüntetése (a többi érinttettel együttműködve)– az egészségügyi intézmények (a járási kórházak, a járási kórházak rendelőinézettel, a pszichológiai és a pszichiátriai intézetek),

– a szociális intézmények (a gyerekek, az idősek, a gyermeküket egyedül nevelők számára szociális gondozást biztosító intézetek, menhelyek),– a döntéshozatal szociális kérdésekben,– a kerület fejlesztési tervének kidolgozása,– a nemzetközi együttműködés más országok állami vagy regionális önkormányzati szerveivel.

A felsoroltak természetesen nem tartalmazzák a megyei önkormányzatok valamennyi hatáskörét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?