Mészáros András: A hatvanas évek forradalmi hangulatát érzem a társadalomban

Professzor úr, miként lehet elfogulatlanul karakterizálni az elmúlt bő egy hónap hazai közpolitikai eseményeit, amelyek Ján Kuciak oknyomozó újságíró és jegyese meggyilkolása óta megremegtették Szlovákiát?

Számomra a döbbenetes kettős emberölést követő hatalmas tömegtüntetéseknek nemzedéki színezete van. Ugyanis ifjúságom korszaka, a múlt század hatvanas évei jutnak eszembe. Az akkori európai forradalmi időszak, az egész nyugati kultúra átalakulásának emlékei, az 1968-ban történtek idéződnek föl bennem. Az a nemzedék nem szemlesütve szembesült önmagával és korával, hanem valami mást és tisztábbat akart helyette. Nemegyszer mondom is a diákjaimnak, hogy nem értem őket, ha pusztán passzívan elfogadják, ami körülöttük éppen adva van. Miért nem keresik a lehetőséget, hogy változtatni tudjanak rajta? Hogy az 1968-as párizsi megmozdulásoknak nálunk akár a tavalyi pedagógustüntetéseken visszaidézett egyik jelszavával: legyenek realisták, de akarják a lehetetlent! Ezekben a február vége óta zajló köztéri nagygyűlésekben szintén generációs meghatározottságot tapasztalok. A ’68-as európai megmozdulásokhoz hasonlóan ezeket a mostani szlovákiai tüntetéseket is a fiatalok szervezik. Változtatni akarnak a kormányzati korrupció elharapódzásában és a demokrácia leépítésében igen messzire jutott helyzeten. Ezzel szemben a politikusok részére ez a most kialakult szituáció csak taktikai és uralomtechnikai kérdés, hogy valamiképpen kezeljék, csitítsák az indulatos közhangulatot és megmentsék a hatalmukat.

Mindaz tehát, ami a civil szféra tömeggyűlésein történik, az kiállás a demokrácia mellett; ami pedig a kormány legfelső szintjein lépésváltásként megjelenik, az csak menekülés a blama elől? Ott, ahol tíz év három kormányzati felvonásában Robert Fico és a Smer iránti lojalitás volt a haszonlelés, az EU-pénzek megcsapolásának a maffiával összefont melegágya?

Igen. És a fiatalok szervezte megmozdulásokon azt különösen tetszetősnek látom, hogy a tüntetők – közöttük gyerekkocsit toló szülők! – rendkívül kulturáltan és visszafogottan képesek megüzenni a társadalomnak, leginkább azonban a hatalomnak, hogy Szlovákiában a jelenlegi, politikailag züllött helyzet etikai szempontból egyszerűen tarthatatlan. Az olyan politikusoknak, mint Fico vagy Kaliňák már az első tömegtüntetés után távozniuk kellett volna posztjukról. Sőt, jóval korábban, évekkel ezelőtt. Nem szeretnék hazabeszélni, de már akkor elvesztették minden politikusi becsületüket, amikor Malina Hedvig ügyében – a nyomozók helyett – ők rögvest „tudták”, hogy mi és hogyan történt. Egy demokráciában elnézést illett volna kérniük a történtekért, és nem foggal-körömmel máig ragaszkodni a hatalmukhoz! Mindezt most „elegáns” személycserékkel eltussolni óriási cinizmusra vall az ország tisztességes közéletéért tüntető lakossággal szemben. Közben pedig, például Kelet-Szlovákiában, továbbra is szinte naponta újabb meg újabb korrupciós ügyletekre, kétes összefonódásokra derül fény. Az itt mesterkedő olasz maffia frontvonalba állítása, szerintem, szintén csupán elterelő manőver, hiszen annál sokkal erősebb a hazai maffiahálózat. Egyszerűen kiderült, hogy ez az egész szövevényes szövedék nem a primitív egybenyakú alakok, hanem a nyakkendős politikusok ügyeskedése. Amit a kormány e csapdahelyzetben megoldásként meglépett, egyelőre elfogadhatatlanul kevés. Sem filozófusként, sem magánemberként nem tudom akceptálni. Utóvégre pár semmitmondó helycserén kívül érdemben nem történt semmi.
 

A hétköznapi politikának ebben a hezitálásában hol állunk mi, szlovákiai magyarok?

Hát sem a Híd, sem az MKP magatartását nem tartom elfogadhatónak. Mert hogy a Híd bizonyos kisebbségjogi kérdések megoldásáért 2016-ban vállalta az ominózus hármas koalíciót, az lényegében még rendjén van. A demokratikus úton történő érdekérvényesítés a politika természetes sajátja, és ezen az ösvényen egy politikus azt is megteheti, amit a filozófus nem: a politikus olykor megváltoztathatja a véleményét. De az már a Híd esetében is kérdéses, hogy ebben a politikai hintajátékban mit, miért és meddig lehet fölvállalni. Ezúttal tehát a mit és a miért rendben van, hiszen az utóbbi két évben több kisebbségi kérdésben – a szlovákiai magyarság jogi helyzetét érintően – kormányzati előrelépések történtek. A meddig dilemmájával azonban gondban vagyok. Mert ígéretes döntés volt a koalícióból való kilépés meglebegtetése, de másnap – holmi megváltozott helyzetre való hivatkozással – magyarázkodás következett... A Híd elérte ugyan Kaliňák és Fico távozását, de a helyükbe lépőknek sincs a közvéleményben nagyobb hitelük. Megkérdőjelezhető hát, a Híd tudatosítja-e, hogy szavahihetőségét tekintve ez a helyezkedés mivel járhat. Ráadásul a párt szlovák, demokratizáló polgári szárnyának látványos meggyöngülésével a Híd elvesztette eredeti hídalkotó identitását. Így az önazonossága nélkül viszont nemigen tudni, hogy ezentúl mivel fog kampányolni. De az MKP sincs egyértelmű helyzetben. Eleve elzárkózott Robert Ficótól, ami akár rokonszenvesnek is mondható. Fico azonban, szorult helyzetében, elővette Soros György nevét! Az MKP hirtelen lebénult, és lányos zavarában a ködösítésen kívül nem tudott megszólalni, hiszen az általa addig csak kritizált Fico az MKP fő mecénásának, Orbán Viktornak teljes retorikájával azonosult. Így magyar értelmiségiként most bajban vagyok, hiszen nincs hiteles szlovákiai magyar képviselőm.

Robert Fico váratlan sorosozása a sarokba szorított miniszterelnök zsigeri rövidzárlata volt, vagy az orbáni populista taktika bevetése szlovák módra: a sátáni konspirátorként kipécézett George „Szörösz” céltáblává tétele?

Megbízható forrásból tudom, hogy Orbán Viktor Robert Ficót, úgymond, „a junior”-nak tartja. És ha valaki az utóbbi öt-hat esztendőben jobban figyelt, valóban észrevehette, hogy Fico féléves késéssel, nem azonos formában és nem akkora propagandisztikus fölhajtással, de lényegében ugyanazokat a célkitűzéseket akarta végrehajtani, mint Orbán. Akár a lépten-nyomon fékezett iskolaügyi reformtól kezdve a központi irányítás szorgalmazásáig. Teljesen logikus volt hát, hogy Sorost is előhúzta, mert látta, Orbán Viktornak ugyanez a bűnbakállítás mennyire bevált.
 

Arról miként vélekedik, hogy az előrehozott választások dilemmájába bonyolódott parlamenten kívüli MKP – a Robert Fico pártján álló Orbán Viktor és Kövér László Szlovákiára vonatkozó nyilatkozataihoz igazodva – Soros Györgyöt tartotta a háttérből irányító személynek? Ez a hergelés hozhat valamit az MKP-nak? Vagy inkább elriasztja tőle a Smer ellen összefogást kereső hazai oppozíciót?

Nem vagyok politológus. Független értelmiségi alapállást képviselek, ezért más nézőpontból és teljesen egyéni megalapozású szemlélettel látom a dolgokat. Nos, a sorosozás biztosan hoz az MKP-nak támogatókat a hazai magyar választók azon rétegében, amely az M1-ből és a Kossuth rádióból tájékozódik, hiszen ott az utóbbi években mást se hallani, csak ezt. Ők másként talán már nem is tudnak gondolkodni a világról. Ami pedig a szlovákiai ellenzéket illeti, a KDH mindig komoly fönntartásokkal kezelte az MKP-t; a „liberális” SaS, illetve a Matovič- és a Kollár-féle ellenzék viszont, őszintén szólva, nem túl sok jelét mutatja a mindennapi politizáláshoz való hozzáértésnek. Az meg már teljesen a magánvéleményem, hogy a hangos sorosozás és a feltétlen beállás Orbán Viktor mögé az MKP-nak sok-sok anyagi hasznot hoz, de ezen kívül, a párt programját és távlati célkitűzéseit tekintve, ebben a pártban sem látok különösebb társadalmi víziót. Ahogy nincs csatlakozása a szlovák demokratikus értelmiségiek felé sem. Az pedig már a rendszerváltás óta húzódó probléma, hogy a szlovákiai magyar értelmiség irányában egyik pártunk sem eléggé nyitott. Kár, mert mind az MKP-nak, mind a Hídnak szüksége lenne az ilyen holdudvarra. De egyelőre inkább csak olyan személyeket emelnek be maguk közé, akik az értelmiségi kritikus gondolkodása helyett utólag rábólintanak a párt előre elképzelt politikai lépésére.

Ami február végétől Szlovákiában történik, az már-már forradalom, vagy még csak az emberek fölháborodott igazságérzetének az utcán „zendülő” hangja?

Forradalomnak nem nevezhetném. Úgy tűnik viszont, hogy Szlovákia örökölt valamit az 1989-es csehszlovákiai rendszerváltás és a Mečiart elsöprő 1998-as tudatos összefogás hagyományából. Pozsonyban most is 50-60 ezer ember, az ország más városaiban további tízezrek vonultak ki a terekre – és Robert Fico, aki a legdörzsöltebb szlovákiai politikus, egyszerre csak félreállt! Ez nem forradalom, de a tömeg, a fiatalok gyújtotta igazságérzet köztéri hangja kikényszeríthet a politikusokból gesztusokat.

Arról csak filozofálgathatunk, vagy bizakodhatunk is abban, hogy Szlovákiában hamarosan olyan új és becsületes politikusok lépnek színre, akik együtt gondolkodnak a tereken most tüntetőkkel? Akik számára a politika tisztessége előbbre való lesz, mint a korrupció, pártjukat pedig nem a nyegle összetartás, hanem a lelkiismeret, a társadalmi szolgálat és a nyitott gondolkodás eszközének tartják majd!

Némi kínvigyorral csak azt mondhatom: jelentkezzen nálam, aki itt, a visegrádi térségben – hogy keletebbre már ne is nézzünk – ilyen kormányt ismer... Felnőttként kétszer éreztem magam jól olyan országban, ahol egy-egy kiváló egyéniség ezt a törekvést fölvállalta, és a saját személyi kisugárzásán keresztül elhitette az emberekkel, hogy lehetséges az ilyesmi! Csehszlovákiában ez az ember Václav Havel, Magyarországon Göncz Árpád volt. Napjainkban Szlovákiának talán arra van esélye, hogy tisztességesebb ország lehessen. Ha csak annyi történik, hogy félreállítják a legjobban besározott közszereplőket, ha a hozzáértés és nem a lekenyerezhetőség szerint fogják kiválasztani például az országos rendőrfőkapitányt, a főügyészt, már az is haladásnak fog számítani. A politikusoknak pedig önös céljaik helyett legyen morális tartásuk! Tudják és tudatosítsák végre, hogy már a szofisták és Szókratész óta létezik az ethosz. Ez képes összekötni a különböző mentális szinten álló, különböző társadalmi pozíciójú és gazdagságú embereket a közös szándék, a fennköltebb elvek érdekében. Ezek a mostani szlovákiai tömeggyűlések is az ethoszt, a tisztességet keresik. Nem is akarnak igazságosságot, „csak” tisztességet! Érdemes belegondolni. Mert ahol nem jön elő ez a tisztességkövetelés, ott a dolgok egyszer könnyen robbanni fognak.

Miklósi Péter