Menyhárt József: „erős eredmény”

<div>Menyhárt József MKP-elnök a megyei választásokat értékeli lapunknak.</div>

* Nagyszombat megyében tarolt, Kassa megyében elbukott az MKP. Hogyan értékeli a választási eredményeket?  Úgy gondolom, erős eredményt hoztunk. Az MKP a legerősebb magyar, a felvidéki magyarságot képviselő párt, és ez megmutatkozott a déli járásokban. Most előttünk áll egy néhány hetes tárgyalási időszak, amiből szerintem erős pozíciókat tudunk kihozni Pozsony, Nyitra, Nagyszombat és akár Besztercebánya megyében is. A Kassa megyei eredmény miatt szomorú vagyok: le kell vonnunk ebből a tanulságot. De azt is látom, hogy más pártok kifejezetten azért indítottak jelölteket, hogy az MKP jelöltjeit gyengítsék.  * Négy éve 38, most 33 MKP-s képviselő jutott a megyei testületbe, és az MKP két eddigi megyei alelnöke nem jutott mandátumhoz. Mi az oka a visszaesésnek?  Ez részint tudatos szavazatrombolásnak köszönhető más pártok részéről. A hidas Morvay Péter szavazatai például épp hiányoztak Németh Gabriellának a bejutáshoz Pozsonyban. Persze mindenkinek szíve joga megmérettetni a fiatal jelöltjeit, de ahol már „huzatosabb” a magyarság, ott az ilyen indításnak egy célja van: a tudatos gyengítés. Zachariáš István eredménye pedig a Kassa megyei helyzetnek tudható be, ahol olyan kicsi a számarányunk, hogy a járási konferenciának is el kell gondolkodnia a helyzeten. De ha itt nem indítják el Pataky Károlyt, talán más lett volna a leányzó fekvése. A Hídnak Kassa megyében lettek képviselői, a kérdés viszont: mit kezdenek egy nem az ő színeikben induló, jobboldali beállítottságú megyefőnökkel? MKP-DIADAL KÉRDŐJELEKKEL * Az MKP-nak eddig három megyei alelnöke volt. Sikerülhet ezt megtartani?  Pozsony megyében ezt valószínűnek látom, és Nagyszombat megyében is reális esélyt látok: Berényi József erős jelölt, és itt most 13 képviselőnk van. Nyitra megyében is tárgyalni fogunk, Besztercebánya megyében pedig teljesen új a felállás: itt is tapasztalt, felkészült képviselőink vannak. Benne van a pakliban, hogy kevesebb jelölttel több helyet tudunk kibokszolni, mint négy éve.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?