Mennyi jut a tanítónak?

Nagyszombat. A kerületi és járási oktatási osztályvezetők tegnapi tanácskozásán a közalkalmazotti törvényről és az iskolák finanszírozásáról volt szó. A találkozón foglalkoztak egyebek mellett az oktatásügyet érintő hatáskörök átruházásának kérdéseivel is.

Nagyszombat. A kerületi és járási oktatási osztályvezetők tegnapi tanácskozásán a közalkalmazotti törvényről és az iskolák finanszírozásáról volt szó. A találkozón foglalkoztak egyebek mellett az oktatásügyet érintő hatáskörök átruházásának kérdéseivel is. A tanácskozáson részt vett többek között Milan Ftáčnik oktatási miniszter is. A tárcavezető az összejöveteélt követő sajtótájékoztatóján elmondta: az iskolák finanszírozásáról szóló törvény rendelkezéseinek köszönhetően 2002 első negyedévében biztosítottak a feltételei annak, hogy az iskolák alkalmazottai megkaphassák mozgóbérüket. A mozgóbér összege, mely jelenleg az alkalmazotti bér 9%-ának felel meg, a jövőben, a közalkalmazotti törvény hatálybalépésével 3%-kal csökken, ezáltal a bérnek csupán 6%-át teszi majd ki. 2002 második negyedévében a bér és a mozgóbér aránya megváltozik a bérek javára. Az oktatási tárca vezetője szerint megalapozatlanok voltak azok a félelmek, melyek néhány járásban megakadályozták a pedagógusok személyi pótlékának teljes összegű kifizetését. A személyi pótlék összegének csökkentése ellentmond a szakszervezettel kötött megállapodásoknak. Milan Ftáčnik a továbbiakban elmondta, az április elsején hatályba lépő közalkalmazotti törvény vonatkozó rendelkezései ugyanabba a bérkategóriába sorolják az óvodák alkalmazottait, mint az alap, illetve a középiskolai pedagógusokat. (rv-t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?