Menesztenék a belügyminisztert

Roman Mikulec
Pozsony |

Az ellenzék ismét Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter leváltását szorgalmazza. Tegnap azonban az alacsony részvétel miatt el kellett napolni a parlamenti ülést.

Ma reggel 9-kor újra megpróbálják megnyitni a vitát. A Sme rodina azt állítja, a koalíció szeptemberre halasztaná az ügyet. A párt tegnap jelezte, rendkívüli koalíciós tanács összehívására van szükség, mivel Mikulec már hónapok óta nem élvezi a képviselők bizalmát, Peter Kovařík, az országos rendőrfőkapitány pedig szintén kudarcot vallott a pénteki tüntetés során. A koalíciós pártok részt vesznek ugyan a rendkívüli értekezleten, de egyelőre támogatják a tárcavezetőt. 

A Smer nem nyugszik, amíg Roman Mikulec (OĽaNO) nem távozik a belügyminisztérium éléről. Ezt Robert Fico, a párt vezetője jelentette ki tegnap. A leváltást célzó rendkívüli parlamenti ülésre eredetileg vasárnap került volna sor, ám a koalíciós képviselők blokkolták a tárgyalást. A parlament nem volt határozatképes, ezért ma reggel ismét megpróbálják elindítani a leváltási folyamatot. Milan Krajniak, a Sme rodina második embere rendkívüli koalíciós tanács összehívását követelte, állítása szerint ugyanis „annyira messzire mentek a dolgok, hogy már nem lehet őket a szőnyeg alá söpörni” – Krajniak hozzátette, nem gondolja, hogy Mikulec közvetlenül beavatkozna a nyomozási folyamatba, de hónapok óta nem kaptak válaszokat a rendőrségi vizsgálatok kapcsán felmerült manipulációs gyanút illetően. Juraj Šeliga (Za ľudí) egyelőre nem látja szükségesnek Mikulec menesztését, Peter Kovařík rendőrfőkapitánynak azonban szerinte is lesz mit megmagyaráznia. Veronika Remišová (Za ľudí) hangsúlyozta, a bűnösségről független bíróságok döntenek, bizonyítékok alapján, ezért feleslegesnek tartja a bűnözők vallomása miatt állandóan a belügyminiszter leváltását fontolgatni. Az OĽaNO szerint az ülés célja hazugságok és álhírek terjesztése. Az SaS úgy nyilatkozott, kiáll Mikulec mellett, ha pedig kérdések merülnének fel, azokat a koalíciós tanácson vitatják meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?