Mélypont után ismét a csúcson a Smer

<p>A hazai belpolitikában az idei év is a Smerről szólt. Az év elején még a korrupciós botrányok tépázták a párt imázsát, ám a menekültválságnak és az ellenzéknek köszönhetően az év végére ismét a négy évvel ezelőtti támogatottsági szinteken vannak Ficóék.&nbsp;</p>

Mit írtunk tavaly? És két éve? És három éve? Ugyanazt, mint most: a magunk mögött hagyott esztendő a domináns Fico és a Smer éve volt. Kissé unalmasan hathat, de tény, ezért mást nem írhatunk. 
Pedig nem úgy indult, hogy ez lesz a vége: az év elején még az egészségügyi CT-botrány utózöngéit lehetett érezni, amelyek a Smer pártstruktúrájában is komoly földrengést okoztak. Az új miniszter a kabinet leggyengébb pontjának tűnt, tavasszal beérett a Váhostavbotrány, amivel egy időben a nepotizmus iskolapéldájaként mutogatható „takarítós ügy” miatt a gazdasági miniszternek is távoznia kellett. 

Gödörbe kerültek 

Ekkor a Smer népszerűsége megtörni látszott, 34 százalékra is csökkent, s úgy tűnt, a választásokig hátralévő szűk egy évben defenzívába szorulhat a kormánypárt. Az ellenzék viszont nem tudta hatékonyan kihasználni a 2012–2016-os választási időszak legnagyobb kormányzati botrányát, a Váhostav-ügyet, amelyben pedig minden megvolt, ami a jobboldal álma: egy Smerhez köthető oligarcha, busás állami megbízatások ennek az oligarchának, és főleg kisemmizett kisvállalkozók és beszállítók, pénz nélkül maradt egyszerű emberek. 

Az ügyben viszont végig Ficóék voltak a kezdeményezők, mostanra pedig valószínűleg már nagyon kevés szavazó emlékezik arra, ki és miért is volt sáros ebben a botrányban. 

Nem kell ide csomag 

Ficóék erre a támogatottságesésre is a 2014-ben bevált receptet húzták elő, nyárra összeállítva a második szociális csomagot, amely megadhatta volna számukra a választási kampány alaphangját (kampányszlogen: „Az emberekért dolgozunk”). Nyáron viszont bemasírozott a menekültválság, amelyhez képest a több százmillió eurós pénzosztó csomag is csak preferenciasebtapaszt jelenthetett volna Ficóéknak. Pedig ebben az esetben sem volt egyértelmű az elején, hogy a Smer lesz a nyerő, s hogy egyáltalán ekkora, minden egyéb hazai problémát felülíró témává duzzadhat a migránsválság. Egyrészt a menekültek Szlovákiát nagy ívben elkerülték, másrészt az elején akadtak gondjai a kormánypártnak is: hiába utasította el vehemensen a kötelező uniós menekültkvótákat, egy önkéntes vállalásba bele kellett mennie. Ezen felül pedig Ausztriától is átvállalt 500 menedékkérőt, akiket Bősön akart elhelyezni – amire a helyiek elutasító népszavazással válaszoltak. Ekkor a kabinet kvázi Brüsszel szerepét vitte: az emberek akarata ellenére menekülteket szállíttat a községbe. 

Menekültekkel 40% 

A jobboldal kábult asszisztálása mellett ezeket a nehéz perceket is sikerült átélniük Ficóéknak, innentől pedig számukra már csak felfelé vezetett az út. A menekültválságban a lehető legelutasítóbb uniós álláspontnak köszönhetően – még Orbánék sem kárhoztatták olyan vehemensen a kvótákat, mint a szlovák kormány – az év végére ismét 40% körül mozgott a Smer támogatottsága. 2014 elején volt utoljára ilyen magasan. 

Az elutasító álláspontnak a Smer és az ország számára komoly következményei lehetnek – a párt tagságát felfüggeszthetik az európai szocialisták táborában, a németek pedig Schengen átírásával fenyegetőznek –, ám Ficóék számára a rövidtávú haszonszerzés felülírta ezeket az aggályokat. 

Akik keresik magukat 

A jobboldal mindeközben támogatottságban ugyanott van, mint egy éve (legfeljebb az egyes résztáborokon belül voltak kisebb erőátrendeződések), keresi témáit és választóit s a fogást a monstrummá vált Smeren. A sok kis párt közül kiemelkedni kívánó, az SDKÚ egykori szerepére törő Sieť sem tudott új energiát hozni, a preferenciák szintjén csak nagyon lassan távolodik a többiektől. 
Közben pedig egyre nyilvánvalóbb, hogy a jobboldal egy része már nem is konkurensként, hanem leendő koalíciós partnerként tekint Ficóékra. A kormányfő pedig tárt karokkal várja őket. 2016 így bizonyos szempontból vízválasztó lehet: eddig a populista-baloldalinacionalista blokk által képviselt pártokkal a jobboldal nem kormányzott együtt, három hónap múlva viszont megtörténhet a korábban elképzelhetetlen. 

A kör így bezárulhat. Minden adott hozzá, hogy 2016 szilveszterén ugyanazzal kezdjük év végi összefoglalónkat, mint idén, tavaly, két és három éve is: ez a domináns Smer éve volt. 

MILYEN VOLT 2015 A NAGYVILÁGBAN? Összefoglalónkat itt találja

MENNYI PÉNZT SZÓRT EL IDÉN A KORMÁNY? Erről itt olvashat bővebben.

ARRÓL, HOGYAN SZÓLT BELE A VILÁG AZ ÉLETÜNKBE 2015-BENide kattintva tájékozódhat.

AZ IDEI ÉV LEGNAGYOBB POLITIKAI BOTRÁNYAIRÓL pedig itt olvashat.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?