Megvizsgálja az Alkotmánybíróság Matovič inflációellenes törvénycsomagját

matovič k

Az Alkotmánybíróság elfogadta Zuzana Čaputová államfő beadványát, tehát elbírálja az úgynevezett infláció elleni törvénycsomagot, amelyet a parlament az államfő vétóját megtörve másodszor is megszavazott.

Az államfő Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter törvénytervezete vitatható részeinek elbírálását kérte, köztük a tanulók szabadidős tevékenységének támogatására vonatkozó javaslatét.

Az államfő a törvény hatályba lépésének felfüggesztését is kérte, ha az Alkotmánybíróság döntése nem születne meg 2023. január 1-ig.

Čaputová leszögezte, nem azért fordult az Alkotmánybírósághoz, mert ellenzi a családok megsegítését, hanem mert azt szeretné, ha célzott, időben érkező és hatékony támogatást kapnának. „Olyan támogatást, amit megengedhetünk magunknak, amit törvényes keretek között fogadtak el, és az összes érintett bevonásával, akik majd végső soron állják ezt a támogatást” – közölte az államfő.

Čaputová szerint három ok miatt is alkotmánysértő a törvénycsomag. Gyorsított eljárásban fogadta el a parlament, ám az eljárás alkalmazásának törvényi feltételei az elnök szerint nyilvánvalóan nem teljesültek. Emellett a törvény tartalma nem felel meg a költségvetési elszámoltathatóság szabályainak és az átláthatóságnak. Végezetül pedig sérti a Gyermekjogi Egyezményt a családi pótlék felére csökkentése arra az időszakra, amikor a gyerek után járó támogatást nem közvetlenül a szülő kapja meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?