Megtartotta 20. évértékelőjét Orbán Viktor

Orbán
Budapest |

Február 17-én hivatalosan is elkezdődött az április 8-ai parlamenti választás kampánya. Orbán Viktor elmondta évértékelő beszédét.
 

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke február 18-án, vasárnap délután a Várkert Bazárban tartotta szokásos évértékelő beszédét, immár huszadik alkalommal. Az eseményt a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület szervezte.

    A kormányfő a bevezetőben elmondta: Az igazi kihívást az idősíkok egyeztetése jelenti, harminc éve alakult a FIDESZ, nyolc év kormányzást értékel és a tervekről is beszélni kell. Azzal folytatta, hogy a politikában lehetetlenség megtartani a tiszteletre méltó visszafogottságot és felsorolta az elért eredményeket.

A kormányfő kiemelte: a célszalag odébb van, még nem értek a munka végére. Sikeres politikává szervezhető a munka, a család, a nemzet hármas egysége. A nemzeti függetlenség útjára léptek, mivel nincs energiafüggés, a bankrendszer és a médiumok több mint fele magyar tulajdonban van. Nem lehet hátradőlni, hiszen a függetlenség nem lekvár, nem áll el a polcon.

Hangsúlyozta, az egyik legnagyobb sikerként könyveli el az összetartást nehéz helyzetekben, miközben a politikai ellenfeleinél széthúzás van. Pártja a folyamatosságot képviseli, vérvonala az első választásokig vezethető vissza. Tizenhat évet töltöttek ellenzékben, tizenkettőt kormányon, tehát még nincs egyensúly.

Sokak előzetes várakozásával ellentétben a miniszterelnök nem tipikus kampánynyitó beszédet mondott, nem vázolt fel konkrét cselekvési tervet a választásokig hátralévő időre – értékelt lapunknak Barkóczi Balázs politológus (IDEA Intézet). Célja sokkal inkább a Fidesz táborának megerősítése és mobilizálása, valamint az ellenzék szavazóinak elbizonytalanítása volt. Mindez abból is látszik, hogy az előző évvel ellentétben Orbán nem az alacsonyabb jövedelműeket, hanem a kormány politikájának folytatásában jobban érdekelt középosztályt és felső középosztályt szólította meg.

A kormányfő büszkén kijelentette, hogy megszüntették a politikai korrektséget és a szájkosarat visszaküldték Brüsszelnek, a pórázt pedig az IMF-nek.

A következő nagy téma a migráció volt. A miniszterelnök szerint a bevándorlás miatt sötét felhők gyülekeznek Európa fölött. Az új törésvonal Nyugat és Közép-Európa között húzódik.
 

Barkóczi Balázs úgy véli, hogy Orbán önmagát cselekvő politikusként, pártját pedig az egyetlen nemzeti erőként és a legnagyobb politikai közösségként pozícionálta, amely egyedül képes szembeszállni a beszéd valódi gerincét adó, tételesen felsorolt és különböző adatok által is alátámasztott külső fenyegetésekkel. A hosszú ideje a Fidesz kommunikációjának fókuszában álló menekültválság, valamint a rendszeresen ellenérdekelt felekként bemutatott Unió és Soros mellett a miniszterelnök egy negyedik fenyegetést jelentő szereplő, az ENSZ beemelésével saját és kabinete európai szerepét igyekezett növelni. Összességében a beszéd jól megmutatta, hogy a klasszikus elszámoló kampány mellett a kormány retorikájának fókuszába az áprilisi választásokig a bevándorlás kérdése, valamint az ezt állítólagosan támogató külföldi, és a nemzetiként pozícionált erők konfliktusa kerül majd – fűzte hozzá Barkóczi.

Az eredmények listázása mellett a kényes témák, például az egészségügy, az oktatás, nem kerültek szóba – értékelt lapunknak Hangácsi István, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa. A szokásos csípősség sem maradt el, hiszen a miniszterelnök kritikus szavakkal illette az ellenzéket. Szerinte nem kormány-, hanem ellenzékváltásra lenne szükség. A külpolitikai, azaz európai téren a miniszterelnök által képviselt geo- és reálpolitikai szemszögből a bevándorlás és a Soros-hálózat elleni szembenálláson volt a fő hangsúly – mondta Hangácsi. 

1999. február 4-én tartotta első országértékelő beszédét Orbán, akkor is Magyarország miniszterelnöke volt. A beszédeket 2002 és 2010 között ellenzékben is megtartotta.

Az ellenzéki pártok is megkezdték a kampányt az április 8-ai parlamenti választásra. A hétvégén tartotta kampánynyitóját a Demokratikus Koalíció. Gyurcsány Ferenc pártelnök szóviccekkel szórakoztatta az egybegyűlteket, majd a legsürgősebb intézkedéseket tartalmazó 12 órás programot hirdetett. Szél Bernadett, a Lehet Más a Politika miniszterelnök-jelöltje a hétvégi országértékelő beszédében élesen fogalmazott:

„Ha a jelenlegi kormány elveszíti a hatalmát, rájuk nem az ellenzéki lét, hanem a börtön vár. Ezért fognak mindent megtenni azért, hogy megőrizzék.” 

Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke két helyszínen is jelen volt, Szegeden élőben, Budapesten hologramként. A párt szegedi kampánynyitóján leszögezte: Csak egy új politikai generáció adhat reményt! Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje a demokratikus ellenzéki pártokat arra kérte, tartsanak közös megemlékezést március 15-én. Gréczy Zsolt, a DK szóvivője közölte, a DK szívesen ünnepel együtt a demokratikus ellenzékkel, az MSZP-vel már korábban megállapodtak erről, és a DK lefoglalta a Hősök Terét.

Hétfőn kezdődik a parlament tavaszi ülésszaka, terítékre kerül a Stop Soros törvénycsomag általános vitája.
 

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?