Közélet

Megszűrik a hiteligénylőket

Pozsony | A szlovákiai pénzintézetek egyre szigorúbb feltételeket támasztanak a hiteligénylőkkel szemben, és jobban odafigyelnek a fizetési morálunkra is. Kihez fordulhatunk, ha szeretnénk biztosra menni, megtudva, hogy nem szerepelünk-e valamelyik adóslistán?
Molnár Iván

2020. május 26. 15:00

pénz euró
- TASR-felvétel

A hitelért folyamodók gyakran értetlenül fogadják a kérelmük elutasítását, a kérvényt ugyanis abban a hiszemben adták be, hogy minden feltételnek megfelelnek.

„Ha úgy igénylünk hitelt, hogy már van egy másik, törlesztés alatt álló hitelszerződésünk, a bank természetesen számol a meglevő hitelhez kapcsolódó havi kiadási kötelezettséggel, azaz kisebb hitelt nyújt, mintha nem lenne hitelünk. Nagyobb a gond, ha egy korábbi kifizetetlen hiteltartozás miatt szerepelünk a negatív adóslistán, ilyen esetben ugyanis nem leszünk hitelképesek”

– nyilatkozta Miroslav Zborovský, az áruhiteleket nyújtó Home Credit társaság ügyfeleinek az ombudsmanja. Szerinte a fizetőképességünk iránt nem csupán a pénzintézetek érdeklődhetnek, hanem egyéb hivatali ügyintézésnél is szükségünk lehet rá, így nem árt tudni, hol juthatunk hozzá az ehhez kapcsolatos adatokhoz.

Banki regiszter

Szlovákiában ma két olyan mérvadó hitelregiszter működik, amelybe betekinthetnek a pénzintézetek, felmérve az ügyfél fizetési morálját. A szlovákiai bankok központi hitelinformációs rendszere, hivatalos nevén a Banki Információk Közös Regisztere (Spoločný register bankových informácií – SRBI) a bankok kezelésében álló adatbázis, amelynek a feladata, hogy a hitelt nyújtók felmérjék a hitelt igénylők hitelképességét, ezzel is csökkentve a hitelkockázatot. Az adatbázis a pozitív hiteltörténetet, a negatív információkat (mulasztások, visszaélések, csalások) és az adósságrendezési eljáráshoz kapcsolódó információkat is képes rögzíteni. Az adatokat havi szinten frissítik, és a hitelszerződésekről szóló adatokat csak öt évvel azok lejárta után törlik.

A gyorshitelezők adatai

A bankokkal párhuzamosan a banki engedéllyel nem rendelkező pénzintézetek is létrehozták a saját adatbázisukat, Ügyféladatok Nem Banki Nyilvántartása (Nebankový register klientskych informácií – NRKI) néven. A banki regiszterrel szemben ez a jogi személyeknek nyújtott hitelekről szóló adatokat is tárolja, a tárolás szabályai azonban megegyeznek az előbbiével. „Nem árt tudni, hogy van egy harmadik adatbázis is, a Szlovák Központi Adósnyilvántartás (Centrálny register dlžníkov SR), amely azonban nem hivatalos regiszter, és amely a pénzintézetek számára nem mérvadó információforrás” – tette hozzá Zborovský.

Nincs ingyen

Hogy szerepelünk-e az adóslistán, arról mindkét adatbázissal készíttethetünk kivonatot. „Mindkét regiszter standard kivonatot készít, amihez legkésőbb 30 napon belül juthatunk hozzá. A kivonatot elküldhetik postán, de kivehetjük közvetlenül is a regiszterek pozsonyi ügyfélközpontjában (Mlynské nivy 14, Twin City C). Gyorsított eljárásban 5 napon belül is hozzá lehet jutni a kivonathoz” – mondta el Zborovský. Az ügyfélközpontban azonban megvárásra is kiállítják a kivonatot, amiért 14 eurót számláznak. Ez utóbbihoz szükség van a személyi igazolványra is.

A kivonatot online is igényelhetjük. A két regiszternek közös portálja van, amely a moje-financie.sk címen érhető el. Ezen ingyenesen lehet regisztrálni, ezt követően pedig kérhető a kivonat. Egy online kivonat 8 euróba, a papíralapú 10 euróba (plusz a postaköltség) kerül.

„Az online kérvény így jobban megéri, ez esetben is számolnunk kell azonban azzal, hogy előtte be kell magunkat regisztráltatni a rendszerbe, a portálnak pedig el kell küldenie a belépési kódokat, ami nagyjából 3 napot vesz igénybe”

– tette hozzá Zborovský.

Szegényebb ügyfelek

Hogy a bankok egyre óvatosabbak az ügyfelekkel szemben, azt a 2muse ügynökség legfrissebb felmérése is igazolja.

„A jelzáloghitelt vagy fogyasztási kölcsönt törlesztők nagyjából 40 százaléka azzal számol, hogy a koronavírus-járvány okozta nehézségek miatt az elkövetkező három hónapban kisebb-nagyobb nehézségeik lehetnek a hiteltörlesztéssel”

– derül ki a felmérésből. „Manapság a lakosság 52 százaléka vallja azt, hogy romlott az anyagi helyzete, és csaknem ugyanennyien tartanak attól is, hogy az elkövetkező időszakban csökkennek a bevételeik” – tette hozzá Lýdia Žáčková, a Postabank szóvivője.

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Benes

Beneš-dekrétumok: bocsánatra, kárpótlásra várunk

Komárom

Elindult a határforgalom monitorozása a komáromi átkelőnél is

Elértéktelenednek a lakások a lepusztult környezet miatt

Sorsukra hagyták a gadóci pedagógusokat

Ha ideje engedi, a fiatal művész kassai műtermében dolgozik saját alkotásain

Börtönfalak mögött érzi magát a legszabadabbnak

rr

Tíz évet is kaphat a kamionsofőr, aki megpróbált áthajtani a kerékpáros hídon

Hagia Sophia

Erdogan elrendelte az isztambuli Hagia Sophia mecsetté alakítását

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.