Megszűnik az Udvardi Szakközépiskola

Megszűnik az Udvardi Szakközépiskola
Nyitra |

Az Udvardi Szakközépiskola (Dvory nad Žitavou, SOŠ) legkésőbb 2019 végén befejezi működését – döntöttek a Nyitra megyei képviselők legutóbbi ülésükön. Az iskola bezárása már a júliusi ülésen felmerült, akkor elhalasztották a döntést.

A bezárás oka a rohamosan csökkenő diáklétszám: a 2013/2014-es tanévben még kilenc osztály volt a középiskolában 250 diákkal, az előző tanév végén már csak öt osztály volt 79 tanulóval, szeptemberben pedig csupán 34 diák kezdte volna meg a tanévet.

 Az iskola bezárásának másik oka a pedagógushiány. Vladimír Gubiš, a megyei oktatási osztály vezetője elmondta, július elsejével több tanár felmondott, és az igazgató, Peter Patay is távozott. „Ideiglenesen kinevezett utódja, Peter Varga csupán annyi tanárral tudott szerződést kötni, hogy az iskola csak a tanítási órák 52 százalékát képes megtartani” – mondta a megyei osztályvezető. A diákok átjelentkezhetnek más középiskolába, például Érsekújvárba, Ógyallára, Komáromba vagy Nagysurányba, „esetleg más iskolákba”, fűzte hozzá Gubiš.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?