Mégsem káros a Novofruct bébiétele

<p>Nem káros az emberi egészségre a Novofruct almásmálnás bébiétele. Tegnap késő délután ezt az érsekújvári cég vezérigazgatója közölte lapunkkal, miután megérkezett Ausztriából a vizsgálat eredménye, amely negatív volt.</p>

Pavol Uhrin szerint a vizsgálat eredménye szerint az OVKO néven forgalmazott almás-málnás bébiétel a megengedett mértéknél jóval kisebb arányban tartalmazza azt az anyagot, amely miatt a magyarországi Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal betiltotta a forgalmazását. A bébiétel tehát teljesen biztonságos, s Pavol Uhrin vezérigazgató szerint a Tesco magyarországi kiskereskedelmi üzlethálózat, amely a Mezőgazdasági Szakhivatal utasítása nyomán a hét elején kivonta a forgalomból az említett terméket, most ígéretet tett, hogy a termék visszakerül a polcokra.
A Novofruct vezérigazgatója lapunknak elmondta, hitelrontásért beperlik a vizsgálatot végző laboratóriumot, s azokat a médiumokat, amelyek egyoldalúan tájékoztattak az esetről, az érsekújvári céget meg sem kérdezve. Pavol Uhrin közvetlenül a botrány kirobbanása után elmondta, úgy sejti, konkurenciaharc és a Novofruct elleni lejárató kampány áll a háttérben. Arra gyanakszik, hogy az ügy mögött két magyarországi cég húzódik meg, ezekkel a Tesco társaság felbontotta a szerződést, s termékeik helyére az érsekújvári vállalat termékei kerültek.
Uhrin szavai szerint a magyarországi laboratórium 50 százalékos hibahatárral dolgozik, az ausztriai, ahova a Novofruct elküldte a mintát vizsgálatra, csak öt százalékossal, így az, hogy a nevezett bébiétel biztonságos és egészségre ártalmatlan, teljesen egyértelmű. A magyarországi Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal illetékeseit pénteken nem sikerült elérnünk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?