Megnyerték Budapesten a az ELTE által szervezett Kihívás 2004 internetes versenyt

Párkány/Budapest. A párkányi Ady Endre Alapiskola csapata nyerte meg idén a Kihívás 2004 nemzetközi internetes versenyt. A vetélkedőt az ELTE Team Laborja szervezi meg minden évben, s a Kárpát-medence összes magyar iskolája bekapcsolódhat a vetélkedőbe.

Párkány/Budapest. A párkányi Ady Endre Alapiskola csapata nyerte meg idén a Kihívás 2004 nemzetközi internetes versenyt. A vetélkedőt az ELTE Team Laborja szervezi meg minden évben, s a Kárpát-medence összes magyar iskolája bekapcsolódhat a vetélkedőbe. Céljuk, hogy a diákok a lehető legszélesebb formában használják a világhálót, mintegy multimédiaként, grafikai, vizuális, zenei feladatokat is meg kell oldaniuk, a történelmi, irodalmi, néprajzi, földrajzi, statisztikai és nyelvi ismeretek mellett logika, kombinációs készség, fantázia és kitartás is szükségeltetik. A vetélkedő három fordulóból áll, az első fordulóban öt kisorsolt országról kellett kérdéseket készíteni, megadni a pontos választ, és azt, hogy ezeket milyen linkeken lehet megtudni. A második fordulóban a szervezők ezekből a kérdésekből állítottak össze feladatokat – természetesen mindenki más csapat feladványait kapta. Kacifántos példák is akadtak: megkeresni például a neten egy maláj mondat értelmét, azaz pontos magyar jelentését, netán csak egy épület fotója alapján beazonosítani az országot és a várost, meg a stílusjegyeket, aztán megnevezni az épületet. Az se volt könnyű, amikor azt kellett megtudni, hogy egy adott ázsiai egyetemen, egy bizonyos szakon ki tanítja a kémiát. A döntőben már minden bejutott csapat választhatott magának egy államot, s ezt komplex módon be kellett mutatnia. A párkányiak Csehországról készítettek részletes tájékoztatót – a környezetvédelemtől a zenéig. Grafikonokat, diagramokat készítettek, zeneszerkesztő és animációs programokat használtak, térképeket rajzoltak stb. Mintegy fél éves, komoly versenyben bizonyultak a legjobbnak. Gurbicz Gergelynek, Csipak Tímeának, Vincze Rolandnak, Muszka Róbertnek és Muszka Katalinnak a múlt héten pénteken, az ELTÉN adták át az első díjat. Gratulálunk nekik és felkészítő tanáruknak, Muszka Katalinnak is. A nyertesek annak a fejenként tíz, ingyen tölthető órának is örülnek, amit a neten tölthetnek el a szervezők jóvoltából. (buch)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?