Sikeresnek bizonyult a rendőrség fokozott közúti ellenőrzéssel kapcsolatos kampánya.
A rendőröknek húsvéthéfőn szinte alig kellett foglalkozniuk a klasszikus ünnepi incidensekkel, a fővárosban például csak egyetlen alkalommal intézkedtek, amikor is elfogtak egy ittas állapotban vezető sofőrt.
Pozsony megyében összesen 14, míg Zsolna megyében 40 sofőr leheletében azonosítottak alkoholt.
Mindez azt jelenti, hogy a húsvét nyugodtan telt, jelentősebb kihágásra nem került sor, és súlyos végkimenetelű balesetekből is kevés volt.
A rendőrök a múlt héten meghirdetett, csütörtöktől keddig tartó akció keretében főként alkoholszondás vizsgálatokat végeztek, többnyire csak becsületes sofőrökkel találkoztak az utakon.
(tvnoviny, tasr)
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.