MEGKÉRDEZTÜK

Ján Čarnogurský igazságügy-minisztert
Az Ön minisztériuma hozta létre a kommunizmus bűneit dokumentáló főosztályt. Milyen eredményeket tud felmutatni?
Már valóban vannak eredményei, melyek főleg a kom-munizmus idején elkövetett bűnök dokumentációjára szorítkoznak.

Ján Čarnogurský igazságügy-minisztert

Az Ön minisztériuma hozta létre a kommunizmus bűneit dokumentáló főosztályt. Milyen eredményeket tud felmutatni?

Már valóban vannak eredményei, melyek főleg a kom-munizmus idején elkövetett bűnök dokumentációjára szorítkoznak. Főleg az akták archiválása folyik, de nyitott azok előtt az érdeklődők előtt is, akik szeretnének betekinteni a hozzáférhető anyagokba. Néhány bűncselekmény esetében – például amikor a határon lőttek le menekülőket – a főosztály kezdeményezte, hogy az ügyészség indítson vizsgálatot.

Számít arra, hogy az ön által létrehozott főosztály megmarad a parlamenti választások után is?

Ez a választások eredményétől és a következő igazságügy-minisztertől függ. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?