Marek Para ügyvédet előzetes letartóztatásba helyezték – döntött erről hétfőn a Legfelsőbb Bíróság szenátusa, amely helyt adott a Speciális Ügyészség (ÚŠP) ügyésze által a Speciális Büntetőbíróság korábbi döntése ellen benyújtott panasznak.
Mégis előzetesbe kerül Marek Para
Juraj Kliment, a Legfelsőbb Bíróság Szenátusának elnöke elmondta, a döntés megalapozottságát egyebek között Vasil Špirk, a Speciális Ügyészi Hivatal ügyésze, Ľudovít Makó, a Pénzügyi Igazgatóság Bűnügyi Hivatalának volt vezetője és a több büntetőügyben is érintett Bernard Slobodník vallomása, valamint több okirat is bizonyítja. Hozzátette, hogy a gyanúsítás az ÚŠP ügyészére vonatkozó állításokkal kapcsolatos.
A Legfelsőbb Bíróság leszögezte, hogy Marek Para esetében fennáll a tanúk befolyásolásának veszélye és a nyomozás akadályozása. „A fellebbviteli bíróság nem értett egyet az előző bírói döntéssel, miszerint ilyen veszély nem áll fenn” – hangsúlyozta Kliment.
Rámutatott arra a tendenciára, hogy kriminalizálnak egyes nyomozókat, ügyészeket és a bírókat. „Az hogy ismételten eljárást indítottak, azt üzeni minden érintettnek, hogy minden egyes ilyen cselekményt kivizsgálnak, és nem kerülhető el a konkrét személyek büntetőjogi felelősségre vonása. Ez egyúttal figyelmeztetés azoknak, akik az ilyen cselekményeket folytatni akarják” – jelentette ki Kliment. Michal Mandzák, Para védőügyvédje szerint a szenátus elnöke ezekkel a kijelentéseivel elfogultságát támasztotta alá.
A Speciális Büntetőbíróság múlt heti döntése során a bíró is úgy ítélte meg, hogy alapos ok van az előzetes letartóztatás elrendelésére. Para célzatosnak tartja a gyanúsítást. Szerinte személyes vitáról van szó közte és egy másik személy között.
A szenátus megalapozatlannak ítélte a vádlott és védője által a Legfelsőbb Bíróság szenátusának elnökével, Juraj Klimenttel szemben előterjesztett elfogultsági beadványt. A bűncselekmény elkövetésével gyanúsított Marek Para ügyvéd panaszt nyújtott be a határozat ellen, amelyről később a Legfelsőbb Bíróság öttagú tanácsa dönt.
Parát április 20-án vette őrizetbe a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA). Az ügyvédet bűnszövetkezet létrehozásával, szervezésével és támogatásával gyanúsítják.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.