Mégis rá lehet gyújtani a plázákban

Pozsony |

<p>Mégsem lesz teljes dohánytilalom a szlovákiai plázákban. A parlament által elfogadott törvénymódosítás végső változata ugyanis eltér az egészségügyi minisztérium által beterjesztett törvényszövegtől. A jogszabály ugyan megtiltja a dohányzást, de a minisztériumi tervektől eltérően nem csak külön dohányzófülkékben lesz lehetőség rágyújtani.</p>

„Igen, tilos lesz a dohányzás az üzletközpontokban, kivéve az építészetileg leválasztott tereket, hogy a káros anyagok ne juthassanak ki az épület közös tereibe” – magyarázta lapunknak Zuzana Čižmáriková, az egészségügyi minisztérium szóvivője. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a külön, zárt helyiségben működő kávéházakban vagy pubokban továbbra is rá lehet majd gyújtani, ha ott a tulajdonos engedélyezi a dohányzást. Júliustól lesz még egy megszorítás: a dohányzást engedélyező kávéházakban nem lehet majd felszolgálni semmilyen olyan ételt, ami elkészítést igényel. „A dohányzó kávéházakban nem lehet felszolgálni gyümölcspoharakat vagy süteményeket sem, kivéve ha külön dohányzó- és nemdohányzó részt is kialakítanak” – mondta Čižmáriková. Ilyen helyeken csak elkészítést nem igénylő ételeket, például mogyorót, chipseket lehet majd felszolgálni. A tilalom tehát csak a plázák közös területeire lesz érvényes, vagyis a kávéházak elé kirakott asztaloknál tilos lesz a füstölés.

Az egészségügyi minisztérium ennél jóval szigorúbb szabályozást terjesztett be a törvényhozásba. Elképzelésük szerint a plázák teljes területén tilos lett volna rágyújtani, kivéve a kizárólag dohányzásra kijelölt helyiségeket. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?