Megint tanárbéremelést ígérgetnek

<p>Igyekszik megtalálni a tanárbérek emeléséhez szükséges forrásokra. Ezt mondta a szakszervezeti vezetőkkel folytatott tárgyalásán az új oktatásügyi miniszter.</p>

Peter Pellegrini még két hete sincs a hivatalában, de már megállapította, hogy a fizetésemeléshez szükséges forrásokat a minisztériumon belül kell keresni. A tanárszakszervezet (OZ PŠaV) vezetői beszámoltak neki az oktatásügy aktuális problémáiról: a túltelített óvodákról, a kevés asszisztensről, a nem megfelelő tankönyvekről és a kezdő tanárok alacsony fizetéséről, mondta Pavel Ondek, a szakszervezet elnöke a TASR hírügynökségnek. „Konkrét lépésekről egyelőre nem beszéltünk” – tette hozzá. Augusztusban ülnek ismét tárgyalóasztalhoz, a fő téma az új kollektív szerződés lesz, amely a pedagógusok szociális juttatásait és bérezését is magában foglalná. Ondek elmondása szerint Pellegrini arra kérte őket, hogy a problémákat ne egyszerre, hanem fokozatosan „adagolják” neki, fontossági sorrendben, vagyis annak alapján, melyek a legégetőbbek.

A pedagógusok egy része már nem is veszi komolyan a béremeléssel kapcsolatos ígéreteket, derül ki Angyal Péter nemesócsai történelemtanár szavaiból. „Politikusnak én már nem hiszek. Jobboldal, baloldal, mindenki volt már kormányon az utóbbi években, de az ígéreteknek a töredéke valósult meg” – jegyezte meg kérdésünkre. A nemrég leváltott Dušan Čaplovič a 2012 őszi tanársztrájk után 5 százalékos, majd tovább béremelést ígért, és elmondása szerint erre a pénzügy is rábólintott. „Nálam ez olyan 20–30 euró pluszt jelentett” – árulta el kérdésünkre Angyal Péter. Pellegrini korábban a pénzügyminisztérium államtitkára volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?