Meghosszabbítják az energiaár-kompenzációs intézkedések időtartamát

villanyáram

A gazdasági minisztérium szeptember végéig hosszabbítja meg az energiaár-kompenzációs intézkedés hatályát. Az értesülést Peter Dovhun gazdasági miniszter is megerősítette.

A felhívás minden, saját azonosítószámmal és a szállítóval kötött szerződéssel rendelkező gazdasági egységnek szól. „A felhívás eredetileg januártól márciusig volt érvényes. Ma azonban bejelentettük, hogy ezt az időszakot szeptemberig meghosszabítjük“ – mondta Dovhun.

A miniszter szerint a kérvényt november végéig lehet majd benyújtani. A támogatás részeként a minisztérium a 199 eurót megawattóránként (MWh) és a 99 eurót megawattóránkénti gázt meghaladó áramköltségek 80%-át téríti meg. A mostani kiírás eddig az első negyedévre volt érvényes, június végéig lehet jelentkezni. A kompenzáció maximális összege havi 200 000 euróig terjedhet, ami azt jelenti, hogy egy cég akár 600 000 eurót is kaphat az első negyedévben.

(refresher.sk, cszs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?